Nem kéri a mérőórák állásának bediktálását a PÉTÁV
A veszélyhelyzet idején nincs radiátor-csere, töltés-ürítés sem, mert a megrendeléses munkák is szünetelnek.
Nem lehet csak úgy „átirányítani” máshová a dolgozókat ebben a veszélyhelyzetben sem a PDSZ szerint
A pécsi önkormányzat arra készülhet, hogy számos dolgozót „befogjon” a veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatokra.
Megvannak a beiratkozási dátumok az iskolákba
Nem állt meg azért teljesen az élet a koronavírus-járvány miatt, csak majdnem.
„Aki maszkban érzi magát biztonságban, vegye fel, de helyesen!”
Az országos tisztifőorvos kiemelte, a maszkviselés önmagában nem elég, és a távolságtartást nem teszi feleslegessé!
Gulyás Gergely: június, júliusra tetőzik a járvány
A virológiai prognózisok alapján ekkora lesz a legtöbb megbetegedés - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A WC-papír az új arany – Pécsiek jelentik a nagyvilágból!
Külföldön élő pécsieket kerestünk meg, hogy mondják el, ott hogyan védekeznek a járvány ellen, milyenek most a hétköznapok és ők hogyan érzik magukat.
Döntött az önkormányzat, csütörtöktől bezárják a vásárcsarnokot!
Az időseknek ezentúl ott a PAPI, a csarnok így március 26-tól visszavonásig zárva tart.
Gulyás: Az a feladatunk, hogy mérsékeljük az ellenzék által okozott károkat
Az ellenzék közös közleményében pedig az olvasható: Nem bízunk Orbán kormányában, ezért nem adunk korlátlan felhatalmazást.
Ingyen segít bevásárolni a MAMI!
A Gyerektaxi kisbusza "alakul át", hogy segítsen az iskolák bezárásának ideje alatt.
Így készülnek a pécsi vírus maszkok
Lettországból tudták csak beszerezni a speciális szövetet - tudtuk meg. Sőt, le is fotóztuk!