Címlap Rövidhírek Csillaghullás...

Csillaghullás várható, érdemes lesz csütörtök éjjel az eget fürkészni

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a közösségi oldalán hívta fel arra a figyelmet, hogy nemcsak augusztusban érdemes hullócsillagokat keresve kémlelni az eget, hanem október elején is.

Érkezik ugyanis a Draconidák meteorraj. Óránként 10 hullócsillagra is lehet számítani. A Draconidák, a Sárkány (Draco) csillagképről kapták nevüket, mivel a hullócsillagok látszólagos kiindulási pontja ez a csillagkép. A Sárkány a Nagy Medve és a Kis Medve között figyelhető meg az égbolton, bár éles szem kell hozzá, mert a csillagai többnyire halványan látszódnak csak. 

Szerda éjjel nem is érdemes kémlelni az eget, az ország döntő részén ugyanis ekkor még borult lesz az ég, csütörtök estére azonban kitisztul. Csütörtök éjjel tehát csak kevés felhő lehet az égen, péntek éjszaka azonban már kissé több fátyol- és gomolyfelhő maradhat, de még akkor is lesz némi esély hullócsillagot megpillantani.

Most is érdemes olyan helyet választani, ahol kevés a fényszennyezés, például Pécsett a Niké szobornál, a magasabban fekvő mezőkön, kilátókon érdemes a csillagokat megfigyelni.