Címlap Zöld hírek Hűtőszekrény ...

Hűtőszekrény méretű aszteroida csapódhat a Földbe

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ijesztő egybeesés, hogy halottak napján, vagyis november 2-án érheti el a Föld légkörét egy kisbolygó, becsapódására pedig több mint 0,4 százalék esély van. Ám mielőtt még letöltjük Lars von Trier Malenakólia című filmjét, megnyugtatunk mindenkit, hogy aggodalomra semmi ok, az aszteroida nem jelent veszélyt az emberiségre.

A 40 ezer km/h-val haladó, 2018VP1-re keresztelt kisbolygót közel két éve figyelik a csillagászok, aminek köszönhetően azt is meg tudják jósolni, hogy november 2-án, halottak napján kerül hozzánk a legközelebb.

Olyannyira közel merészkedik hozznk, hogy 0,41 százalék esély van arra, hogy eléri Földünk légkörét.

Dr. Nagyváradi László, a PTE Térképészeti és Geoinformatikai Tanszék egyetemi docense a Pécs Aktuál érdeklődésére hozzátette, hogy szinte minden hónapban van ehhez hasonló jelenség, de a Földbe csapódásra annyi az esély, mint egy éven keresztül hetente megnyerni a lottó ötöst.

– A profi csillagászati műszereknek köszönhetően ma már nagyon apró aszteroidákat is észlelnek a szakemberek, ezáltal ismerik a pályájukat. Ezeket a kisbolygókat „földsúrolóknak” is nevezik – fogalmaz a pécsi csillagász.

Kiemeli, hogy a matematikai esély minimális a becsapódásra, de ha meg is történne, kis, hűtőszekrényhez hasonló méretéből adódóan egy pillanat alatt elégne az atmoszférában.

Nagyváradi László szerint a legtöbb hasonló objektumot észre sem vesszük, tekintve hogy a Föld kétharmada lakatlan vízfelület, ahol senki nincs, hogy felnézzen az égre. Azok az aszteroidák, amelyek el is érik a Föld légkörét, szinte azonnal elégnek, és csak egy pillanatig ragyognak fel egy fényes pontként az égen.