Címlap Sport A foci után j...

A foci után jött az aerobik, Sárit pedig idővel követte Rita

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A koronavírus-járvány okozta hosszú kényszerszünet után először szerepelhettek nemzetközi versenyen a pécsi Forma Fitt SE aerobikosai, akik nagyon szép eredményekkel tértek haza.

A Szlovák Openen nagyon bíztató gyakorlatokat mutattak be a Forma Fitt SE aerobikosai, aminek köszönhetően négy éremmel térhettek haza. Nagyon kellemes meglepetést szereztek a legkisebbek, a 7-11 évesek (UP3): Imre Zétény egyéniben és párosban Sárkány Sárával is első helyen végzett, továbbá ezüstérmes lett a Sárkány Sára–Sárkány Rita–Imre Zétény trió.

– Ez volt életük első nemzetközi versenye, nem számítottunk rá, hogy ilyen eredményesek lesznek, de természetesen nagyon örülünk neki, büszkék vagyunk rájuk – mondta a Pécs Aktuálnak Szilvás Angéla edző. – A Sárkány-testvérek, Sára és Rita, valamint Zétény nagyon tehetséges gyerekek, akik tudatosak, jól terhelhetőek. Ritával kapcsolatban nagyon örültünk az egyéni hatodik helynek is, mert amellett, hogy bekerült a döntőbe, ott még három pozíciót javítani tudott! Az UP1-es aerodance csoportunk is kellemes meglepetést szerzett az ezüstéremmel, egy nehezebb tavaszi időszak nagyon jól szerepeltek ezen a nemzetközi versenyen. Látszott, hogy ez egy nagyon szorgalmas, jó csapat tehetséges gyerekekkel.

A látványos és hibátlan gyakorlatokért persze rengeteget kell dolgozniuk a gyerekeknek. A csapat jelenleg is a Pécsi Sasok Mozgásközpontban edzőtáborozik, de amúgy is az a jellemző, hogy hetente ötször két óra edzésük van a sportolóiknak, a nemzetközi verseny előtt pedig hét gyakorlást tartottak. De ez sem vette el a kedvüket a gyerekeknek!

– Elfáradtunk, de azért nem olyan nagyon – mesélte mosolyogva Sárkány Sára és Rita. – Nagyon szeretünk aerobikozni, én előtte fociztam, de azt meguntam, és mivel sokat táncoltam otthon, anyukám valahogy megtalálta az aerobikot. Azóta járok, a húgom, Rita pedig látott egy karácsonyi gálán, ott kapott kedvet ahhoz, hogy eljöjjön. Nagyon élvezzük, hogy együtt járunk aerobikozni!

A Forma Fitt SE számára a következő verseny a Magyar Kupa 3. fordulója lesz, amelynek ők lesznek a rendezői/házigazdái Kozármislenyben.

A Forma Fitt SE eredményei a Szlovák Openen.

Aranyérmesek: Imre Zétény UP3 egyéni, Sárkány Sára–Imre Zétény UP3 páros.

Ezüstérmesek: Sárkány Sára–Sárkány Rita–Imre Zétény UP3 trió, Erdős Fanni–Fekete Dorina–Kaufmann Hanna–Kovács Dorka–Kutas Dorka–Putler Zóra–Regdon Rebeka–Tordai Flóra UP1 aerodance csoport.

Negyedik helyezett: Bäcker Boglárka–Farkas Dorina–Gergely Petra–Regényi Dalma–Regényi Réka–Ruppert Lili–Szántó Míra UP2 aerodance csoport (3. legjobb pontszámmal).
Hatodik helyezett: Sárkány Rita UP 3 egyéni (67 indulóból, a döntőben 3 helyezést javítva az elődöntőben elért helyezéshez képest).

Edzők: Szilvás Angéla, Csatáry Kinga, Frank Cintia, Tóth Dalma.