Nagy csata zajlott a Vasas pályáján, sokáig úgy tűnt, hogy a kozármislenyi fiúk jönnek ki belőle győztesen (Fotó: Nemzeti Sport)
Címlap Sport A meccs utols...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fájó vereséget szenvedett a HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapata a Vasas otthonában: hiába játszhatott közel egy órán át emberelőnyben, nem tudott élni a lehetőséggel, és végül 3-1-es vereséget szenvedett.

A mérkőzés előtt a túlnyomó többség a hazai pályán játszó Vasast tartotta esélyesebbnek, ugyanakkor pont a kozármislenyi srácok azok, akik az ilyen feladatot simán meg tudják oldani – ha a legjobbjukat hozzák. Az első félidő alapján bizakodtunk is, hiszen jól játszott Pinezits Máté együttese, ám a helyzetek kihasználásával akadtak problémák. A vezetést ugyan a hazaiak szerezték meg, de miután Otigbát kiállította a játékvezető, rögtön jött az egyenlítés, és a félidőben 1-1 állt az eredményjelzőn.

Egy félidő emberelőnyben – bíztunk benne, hogy ebből mislenyi győzelem lesz. Nem lett az! Sajnos a második játékrészben sok minden hiányzott a mislenyiek játékából, nem voltak elég harcosak, nem helyezték nyomás alá a Vasast, nem tudtak helyzeteket kialakítani – ettől függetlenül nagyon úgy tűnt, hogy egy pontot megszereznek. Végül ez sem sikerült, mert a hajrában jött két hiba, amit kihasználtak a házigazdák, és ennek köszönhetően 3-1-es Vasas-győzelemmel zárult a találkozó.

Nagy kár érte, mert a Kozármislenynek óriási szüksége lett volna már egy győzelemre: a tavaszi öt meccséből egyet sem nyert meg, az elsőn döntetlenezett, azóta pedig négyszer kikapott. Ennél sokkal többre képesek a mislenyi srácok, bízunk benne, hogy a folytatásban kijön nekik a lépés!

Pinezits Máté: – Az első félidőben olyan játékot tettünk ki a pályára, hogy gólokkal vezethettünk volna. Olyan focit mutattunk be, amit egy-egy meccs kivételével egész évben csináltunk. Nagyon bosszant, hogy a második félidő elején is megvolt az első lehetőség, megvolt a második, és utána harminc perc alatt, amit előtte felépítettünk, azt leromboltuk. Gratulálok a Vasasnak, mert az a csapat, amelyik több mint egy félidőt emberhátrányban játszik, és meg tudja nyerni a mérkőzést, annak gratulálni kell. A két klub között nagy különbség van sok minden tekintetben, de hatvan percig ez a különbség bőven a mi javunkra billent, és mégis el tudtuk veszíteni a mérkőzést. Tizenegy a tizenegy ellen közelebb álltunk a többgólos vezetéshez, de a második félidőben hiányzott a bátorság. Az első félidőben szenzációsan játszottunk, a második félidő elején tizenöt-húsz percig megvoltak a helyzeteink, a lehetőségeink, aztán a Vasas mozgósította az energiáit és utána nem tudtuk a játékunkat hatékonyan folytatni. A mérkőzés kétharmadában komoly játékminőséget mutattunk be, az utolsó fél órában pedig kivégeztük magunkat, olyan hibákat vétettünk, amit egy ilyen kaliberű csapat megbosszult.

Vasas FC–HR-Rent Kozármisleny 3-1 (1-1)

Labdarúgó NB II., 20. forduló. Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1000 néző. Vezette: Vad II. István. Vasas FC: Kiss Á. – Bodnár (Girsik, 67.), Otigba, Iyinbor, Doktorics (Pávkovics, a szünetben) – Szánthó, Urblík, Hidi (Kapornai, 82.), Rácz (Cseke, a szünetben) – Tóth M., Molnár Cs. (Baráth, 39.). Vezetőedző: Pintér Attila. HR-Rent Kozármisleny: Lékai – Schuszter (Kocsis, 84.), Vajda, Gajág (Rácz, a szünetben), Turi – Horváth D., Major (Kiss B., 72.) – Cipf, Átrok (Kócs-Washburn, 65.), Kirchner – Horváth P. (Pesti, 72.). Vezetőedző: Pinezits Máté.

Kiállítva: Otigba (35.), ill. Vajda (91.).

Gólszerzők: Tóth M. (18.), Girsik (89.), Kapornai (93.), ill. Iyinbor (37. – öngól).

Az élcsoport állása: 1. Kisvárda 39 pont, 2. Kazincbarcika 38, 3. Vasas 33, 4. Szentlőrinc 33, 5. HR-Rent Kozármisleny 30.