Wentzel Nóra jó teljesítményt nyújtott, 16 pontot dobott a bolgároknak (Fotó: NKA Universitas PEAC)
Címlap Sport A negyedik me...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Továbbra is hibátlan az NKA Universitas PEAC női kosárlabdacsapata a nemzetközi porondon: Kiss Virágék a negyedik meccsüket is megnyerték az Európa Kupában, hazai pályán magabiztosan verték a bolgár Beroe együttesét.

Az erőviszonyok, az eddigi eredmények alapján egyvalami nem lehetett kérdéses, mégpedig az, hogy a pécsi női kosarasok nyernek a bolgár Beroe ellen. Csak az volt a kérdés, hogy mennyivel lesznek jobbak a csoport utolsó helyezettjével szemben hazai pályán, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia csarnokában.

Nos, az utóbbi hetekben végig kettős terhelés mellett menetelő NKA Universitas PEAC a vártnál talán kicsit kisebb különbséggel győzött, de 26 pontos győzelemnél nem lehet fanyalogni! Ez a mérkőzés abszolút izgalommentes volt, a pécsi lányok olykor szép dolgokkal szórakoztatták a szurkolókat, s végül 83-57-es sikert arattak, ami azt jelenti, hogy négy fordulót követően is hibátlanok az Európa Kupában, és vezetik a B-csoportot.

Jovan Gorec: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen már a negyedik hete játszunk heti kétmeccses ritmusban az Európa Kupa miatt. Nagyon fontos volt számunkra, hogy megfelelően összpontosítsunk és megnyerjük ezt a meccset, továbbá az is, hogy mindenki egészséges maradjon. Játszhattunk volna jobban is, de eleget tettünk azért, hogy győzzünk. Most jön egy két és fél hetes szünet a bajnokságban, amely során az ittmaradó játékosokkal tudunk gyakorolni, edzeni, a válogatottakhoz távozó játékosoknak, edzőknek pedig sok sikert kívánunk!

NKA Universitas PEAC–Beroe 83-57 (20-11, 25-8, 13-21, 25-17)

Nőikosárlabda Európa Kupa, B-csoport, 4. forduló. Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia. NKA Universitas PEAC: Katanic 11/3, Wentzel 16/6, Calhoun 15/9, Sanchez 5/3, Kiss V. 24. Csere: Simon Zs. 10/6, Szücs R. 2, Laczkó, Selcova, Kaszás-Pap. Edzők: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Vilipics-Kmézics Daliborka.

Jovan Gorec irányításával a negyedik csoportmeccsüket is megnyerték a pécsi lányok az Európa Kupában
A hangulatra sosem lehet panasz az NKA Universitas PEAC hazai meccsein, „besegít” ugyanis a PTE Brass Band
A legapróbb és legcukibb pályatörlő, akit valaha is láttunk!