A Szentlőrinc és a HR-Rent Kozármisleny meccsére sokan voltak kíváncsiak, végül négygólos döntetlennel ért véget a találkozó (Fotó: Csobán Róbert)
Címlap Sport A PMFC sporti...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az NB II-es baranyai labdarúgócsapatok már megkezdték a felkészülést a tavaszi folytatásra, sőt, az első idei edzőmeccsén is túl van már a PMFC, a Szentlőrinc és a HR-Rent Kozármisleny. A pécsi piros-feketék a tabella második helyén telelnek, ami jelen pillanatban feljutást érne – a szurkolók nagyon bíznak benne, hogy összejön ez a bravúr.

Szombaton mindhárom NB II-es baranyai csapat pályára lépett és edzőmeccset játszott. A PMFC zárt kapuk mögött fogadta a Kaposvári Rákóczit, s 2-0-s vereséget szenvedett, a Szentlőrinc és a HR-Rent Kozármisleny pedig egymás ellen kezdte az új évet, kettejük csatája végül 2-2-es döntetlennel zárult.

Az őszi szezon egyik legnagyobb meglepetését egyértelműen a PMFC szolgáltatta azzal, hogy bár abszolút nem sorolták az esélyesek közé, végig ott volt az élbolyban, és végül a második helyen zárta a félévet. A piros-feketéktől a téli szünetben két meghatározó játékos is távozott, hiszen Nikitscher Tamást kivásárolta az élvonalbeli Kecskemét, amely nemrég visszarendelte a kölcsönben Pécsett szereplő Hadaró Valentint, ami természetesen nem jó hír, örömteli viszont, hogy idejekorán szerződést hosszabbítottak olyanokkal, akik értéket képviselnek, mint például Rácz László és Katona Levente.

– Nagyon örülünk annak, hogy az említett két játékosunk meghosszabbította szerződését, ez is azt mutatja, hogy bíznak a klub további fejlődésében – fogalmazott a Pécs Aktuálnak a PMFC sportigazgatója, Tóth Attila. – Már a tavaly nyáron hozzánk érkezett játékosokkal is hosszú távú szerződést kötöttünk, mert abban hiszünk, hogy egy futballista tényleges teljesítménye nem rövid időszak alatt mutatkozik meg. Igyekszünk oly módon feltérképezni a labdarúgókat, hogy a lehető legjobban meggyőződjünk arról, hogyan tudjuk kihozni belőlük a legtöbbet annak érdekében, hogy az egyén, és ezáltal a csapat szereplése egyaránt sikeres legyen.

A szurkolók természetesen nagyon bíznak benne, hogy a téli szünetben erősödik (de legalábbis nem gyengül) a keret, és a távozók helyére új játékosok érkeznek. Mindez ugyanis azt jelenthetné, hogy a PMFC-nek marad sansza tavasszal arra, hogy megtartsa pozícióját, ami feljutást eredményezhetne. Kérdés, mi a klub célja?

– A fő cél továbbra is az, hogy önmagunkhoz képest tovább fejlődjünk. A tabellán elfoglalt jelenlegi helyezésünket ki az, aki ne akarná megtartani, vagy még többet kihozni belőle, de helyén kezeljük a szereplésünket, hiszen nyáron, amikor nagy változáson ment keresztül a játékoskeret, talán még a legoptimistábbak sem számíthattak ilyen sikerekre. A második hely azt mutatja, hogy jó úton járunk, és természetesen igyekszünk ezt folytatni tavasszal. Személyesen én is a már említett előrelépést és fejlődést várom minden szinten. Amennyiben ezek teljesülnek, akkor a jövőt illetően bármi lehetséges – mondta Tóth Attila.

Az NB II-es szezon január 29-én a 21. fordulóval folytatódik, a PMFC a Budafokot fogadja, a Szentlőrinc az MTK, a HR-Rent Kozármisleny pedig a Tiszakécske vendége lesz.

A felkészülési mérkőzések eredményei: PMFC–Kaposvári Rákóczi 0-2, Szentlőrinc–HR-Rent Kozármisleny 2-2 (gólszerzők: Rétyi 77. perc, Szabó M. 83. perc – 11-esből, ill. Kirchner 78. perc, Gránicz 87. perc).

A PMFC a Kaposvár ellen lépett pályára először ebben az évben, a vendég somogyiak kétgólos győzelmet arattak (Fotó: PMFC)