Címlap Sport BÜSZKESÉG! Az...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Berúgta a magyar labdarúgás ajtaját - írta az MLSZ Turi Boriról. A PMFC 16 éves támadóját az idei élvonalbeli szezon végén választották az ÉV FELFEDEZETTJÉNEK a RangAdó-szavazáson. De egy tinilány hogyan boldogul heti 6-8 óra edzéssel? És mik a tervei? Ennek kérdeztünk utána!

Tizenhat évesen a magyar női labdarúgás egyik legígéretesebb tehetségének tartják Turi Borit. A PMFC játékosa nemcsak az U17-es és U19-es válogatottban játszik stabil kezdőként, hanem már a felnőttek között is számítanak rá.

„Benne megvan a nemzetközi szint”

– mondta az edzője, Bolboaca Augustin. A PMFC női szekcióvezetője hozzátette: már 7 éve is látszott, hogy valami különleges van ebben a lányban. Kézilabdázott is korábban, nagyon gyors, robbanékony volt, ez pedig ritka az ilyen korú lányoknál. Az pedig, hogy nagypályán is megmaradt a fürgesége, nemzetközi szintig repítheti. Az elismerés pedig, amit kapott? Megérdemelte. Edzés után is edz – mondta Bolboaca Augustin.

Idén a pécsi támadó 17-szer lépett pályára az élvonalban és már három gólnál jár. Sőt, a bajnoki címvédő Ferencváros kapujába is betalált.

„Sokat dolgoztam ezért, de ugyanígy folytatom tovább”

Turi Bori szerényen beszélt az elismerésről, de határozottsága nyilatkozatában is megjelent.

– Őszinte leszek, nem számítottam a díjra. Éppen ezért nagyon sokat is jelent számomra. Ettől függetlenül nem változtatok semmin, ugyanúgy csinálom tovább, ahogy eddig. Sok munkám van benne: edzőtáborok, külön technikai és gyorsaságfejlesztő edzések, kondi – mondta a fiatal lány, akinek játékára a szövetségi edzők is felfigyeltek. Turi Borit az U19-es női csapatába is behívták.

Családi örökség a foci? Édesapja és a bátyja is focizik

Turi Bori a babák mellett előszeretettel pakolgatta a tesója labdáit is. Hiszen a családban édesapja és bátyja is a sport szerelmese.

– Korábban kéziztem, mindig közel volt hozzám a labda. Édesapám is focizott, bátyám pedig a PEAC-nál futsalozik. Régen még a vasárnapi ebédek után is együtt játszottunk, ma már sajnos ritkábban jut rá idő – vallotta be a 16 esztendős lány, aki a sport mellett még egy igen erős, pécsi gimnáziumban is jó eredményeket ér el.

Pszichológus szeretne lenni a pécsi középiskolás

A jövőről is igen határozott elképzelései vannak Borinak és szerencsére a tanárai is támogatóak. „Fontos nekem a tanulás, most nagyon kacérkodom a pszichológiával. Igaz, még csak tizedikes vagyok.”

„Nem hiszek a kabalákban. A tésztát szeretem, de az nem szerencse, csak finom.”

Egy közösség sikere, a PMFC sikere is

Ahogy Bolboaca Augustin is megfogalmazta:

„Ez egy hatalmas siker. Siker, ami az egész pécsi utánpótlásé is. Mert ha egy ilyen játékost fel tudunk építeni, az azt jelenti, hogy jó úton járunk. A női foci fejlődik, és ma már egyre többen jönnek ki a meccsekre is – megéri dolgozni ezekért a pillanatokért.”