Címlap Sport Csaknem 150 v...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hat mezőnyben összesen mintegy 150 versenyautó áll rajthoz a pénteken és szombaton Pécsen és környékén sorra kerülő 57. Mecsek-ralin, amely a HUMDA országos ralibajnokság idei harmadik futama lesz, és amelynek keretében a Historic kategória Európa-bajnoki viadalát is lebonyolítják.

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Markó Tibor, a futam sportszakmai főszervezője kiemelte: a legendás verseny kapcsán idén a biztonságot helyezték a középpontba, ennek megfelelően jól felszerelt, könnyen megközelíthető szurkolói zónákat alakítottak ki és napi több mint hatszáz szervező vesz részt a futam lebonyolításában. Közölte: az összesen mintegy 150 autó a jelenlegi gazdasági környezetben kifejezetten nagy mezőnynek számít magyarországi viszonylatban.

Kiemelte: a hétvégén Pécsen is zajló FIA Historic Eb (EHRC) mezőnyében – a sok töréssel végződő cseh futam után a tervezettnél kevesebb – mintegy húsz páros mérkőzik meg kilenc országot képviselve. Köztük pedig négy magyar, ifj. Érdi Tibor, Magoss Péter, Mekler László és Dunavölgyi János jelezte a részvételi szándékát. A veteránok között a magyar historic bajnokság keretében további harminc páros érkezik legendás márkákkal a mecseki gyorsokra – fűzte hozzá.

A HUMDA országos bajnokságon belül az ORB, ORC mezőnye 62 indulóval rajtol pénteken délután, míg az ORB 2 és 3 keretében pénteken harmincöt induló már délre be is fejezi a küzdelmeket, rajtuk kívül pedig a „Zwei Takt Memory” betétfutam keretében nyolc Trabant 601-es mérkőzik meg egymással.

Markó Tibor beszámolt róla: elsőként az ORB 2 és 3 mezőnye 70, illetve 50 kilométeren 5, illetve 4 gyorsaságit teljesít a Mecsek keleti és északi részén, majd délután rajtol el az ORB, ORC és a Historic mezőnye, előbbiek pedig éjszakába nyúlóan versenyeznek majd 80 kilométeren keresztül a legendás gyorsokon, így Orfű, Árpádtető, Remeterét és Hetvehely környékén.

Szombaton három helyszínen, a Golgota-Hetvehely, az Abaliget-Orfű-Árpádtető, és a Hatos-Trefortpuszta szakaszokon folytathatják a küzdelmeket az állva maradt párosok, hogy a legjobbak a két nap alatt összesen 160 kilométernyi gyors végeztével gördülhessenek fel céldobogóra a – Magyarország-Svájc Eb-mérkőzés miatt – késő délutánra időzített ceremónia keretében.

(MTI, fotó: mecsekrallye.com)