Címlap Sport Cseh Laci, a ...

Cseh Laci, a legenda csak egy nappal később vonul vissza

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Cseh László a csütörtöki elődöntőből a nyolcadik helyen bejutott a pénteki fináléba 200 méter vegyesen a tokiói olimpia úszóversenyén, így egy újabb nappal hosszabbította meg pályafutását.

Az utolsó versenyén szereplő 35 éves Cseh – aki ebben a számban Pekingben ezüst-, Londonban bronzérmes volt – nagyszerűen kezdett, a pillangó és a hát után is elsőként fordult. Ugyanakkor mellen már visszaesett a harmadik helyre, a gyorson jól tartotta magát, végül 1:57.64 perccel futamában negyedikként csapott a célba, ami éppen elég volt a döntőbe jutáshoz.

Már az előfutam után is örültem, most még jobban. Ilyen erős mezőnyben szép eredmény ez. A mostani, ötödik olimpiámon vagyok a legfelszabadultabb, mert nincs rajtam teher és nyomás. Elfogadtam, milyen életszakaszban járok. Azért hogy ne legyek teljesen elégedett, az idő lehetne jobb

– mondta Cseh, aki kisebb lábsérüléssel is bajlódik, amely mellen zavarja, de megjegyezte, ezúttal nem érzett fájdalmat.

A továbbjutás azt jelenti, hogy pénteken zárja le kiemelkedő karrierjét, amelyet többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelez.

A 200 méter vegyes fináléját pénteken – közép-európai idő szerint – 4.16-kor rendezik.

Kapás Boglárka negyedik lett

A világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka negyedik lett a 200 méter pillangó csütörtöki döntőjében a tokiói olimpia úszóversenyén. Az UTE 28 éves versenyzője a megszokottaknak megfelelően a táv első felében még a középmezőnyben tempózott, majd a második 100-on ritmust váltott és egyre feljebb tört. Az olimpiai csúccsal diadalmaskodó kínai Csang Jü-fejt nem volt esélye utolérni, de a többi riválisát egyre jobban megközelítette, azonban végül két amerikai ellenfelét sem érte utol, így 2:06.53 perces idejével negyedikként csapott a célba. Kapás mindössze három századdal maradt el az egyéni csúcsától.