Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tavaszi szezonban már kifogástalan körülmények között játszhatja hazai mérkőzéseit, fogadhatja ellenfeleit a Szentlőrinc másodosztályú labdarúgócsapata, nem mellesleg az utánpótlásban pallérozódó gyerekek és a szurkolók is élvezik az utóbbi egy évben megvalósult fejlesztéseket. Amelyeknek még nincs vége, hiszen a klubházat is újjá szeretné varázsolni az egyesület.

A Szentlőrinc labdarúgócsapata történelmet írt azzal, hogy a 2019/2020-as szezon végén feljutott a harmadik vonalból az NB II.-be. Mindez nem csak azzal járt együtt, hogy immár olyan patinás klubokkal küzdhetett meg, mint például a Vasas, a Debrecen, vagy éppen a Diósgyőr, hanem az osztályváltásnak köszönhetően lehetőség nyílt komoly infrastrukturális fejlesztésekre is.

– Az Emberi Erőforrások Minisztériumától ötszázmillió forintot kaptunk infrastrukturális fejlesztésekre, annak érdekében, hogy megfeleljünk az MLSZ által ebben az osztályban megkövetelt előírásoknak – fogalmazott Kovácsevics Csaba, a klub tulajdonosa, vezetője. – A munkálatok 2020 őszén kezdődtek és tavaly ősszel fejeződtek be, ez idő alatt új centerpálya épült vízelvezető és öntözőrendszerrel, elkészült egy négyszázhúsz fős fedett lelátó, valamint egy kétszáz fős fedett lelátóval rendelkező vendégszektor, új kiszolgáló-helyiségeket, biztonsági zónát, vezetési pontot alakítottunk ki, komplett hangosítást építettünk ki, továbbá olyan új világítást kapott a centerpálya, amely televíziós közvetítésekre is alkalmas.

A megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően végre a város méretéhez, valamint az NB II.-höz megfelelő, kulturált sporttelepen, rendezett körülmények között fogadhatja a klub a saját szurkolóit, illetve a vendégcsapatokat. Nemrég pedig Bozsik-fesztivált rendeztek a centerpályán, amelyen rengeteg gyerek élvezhette, hogy csodás körülmények között sportolhat, futballozhat.

– Akik tavasszal hozzánk érkeztek, mind gratuláltak ahhoz, hogy egy kis ékszerdobozt valósítottunk meg Szentlőrincen! A fejlesztésekkel viszont nem szeretnénk leállni, vannak még terveink! Nagy Csaba országgyűlési képviselő segítségével szeretnénk forrást találni, támogatást szerezni egy új klubház építéséhez, amelyre égető szükségünk van. Ebben a témában már történtek lépések, pozitív volt a kormányzati fogadtatás, ám sajnos a járvány közbeszólt. Ha a klubház is megépülne, nyugodt szívvel kijelenthetnénk, hogy harmincéves lemaradást tudtunk behozni – tette hozzá Kovácsevics Csaba.

A szentlőrinci sporttelepen és a tarcsapusztai edzőközpontban a közeljövőben is lesznek fejlesztések. Előbbiben a nagy műfüves mellé kis műfüves pályát építenek az utánpótlás részére, utóbbiban pedig az annak idején legelőből kialakított, emiatt aztán eléggé göröngyös edzőpályából csinálnak minőségi játékteret.

Kifogástalan körülmények között játszhat már a másodosztályú futballcsapat (Fotó: Kurdi József)