Az NKA Pécs alapszakaszgyőzteshez méltó produkcióval rukkolt elő az első mérkőzésen, magabiztosan nyert a Vasas ellen (Fotó: NKA Pécs)
Címlap Sport Egy lépéssel ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Alakul a pécsi döntő a férfikosárlabda-NB I. B Piros csoportjában: az elődöntős párharcok nyitányán hazai pályán magabiztosan győzött az NKA Pécs és a PVSK-Veolia is.

Az alapszakaszgyőztes NKA Pécs a negyedik helyről érkező Vasassal néz farkasszemet az elődöntőben. A Nemzeti Kosárlabda Akadémián megrendezett első mérkőzésen a vendégek ráijesztettek Ivica Mavrenski legénységére, ugyanis elvitték az első negyedet (18-23), ráadásul már a 3. percben megsérült a házigazdák meghatározó játékosa, Kovács Péter, aki a csípőjét fájlalva vánszorgott le a pályáról. A folytatásban ennek ellenére már nem volt pardon, a Lados Erik vezette pécsi csapat hamar megmutatta, hogy ki a jobb, és a nagyszünetben már 48-31-re vezetett. A hátralévő két negyedben nagy változások már nem történtek, az NKA Pécs végül magabiztosan, 83-59-re nyert, és 1-0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban.

A város másik csapata, a PVSK-Veolia a MAFC-ot fogadta. A házigazdák jól kezdtek, hamar elhúztak a vendégektől, akik azonban nem adták fel, szívós ellenfélnek bizonyultak, és a második negyed közepén egyenlítettek. Az utolsó pár perc Szrecsko Szekulovics csapatának sikerült jobban, így a nagyszünetben 46-39-et mutatott az eredményjelző. A harmadik negyedben 61-61-nél egyenlítettek a vendégek, de ekkor sem tudták átvenni a vezetést, többre pedig nem futotta az erejükből: végül 95-79-re győzött a PVSK, és 1-0-ra vezet a párharcban.

NKA Pécs–Vasas Akadémia 83-59 (18-23, 30-8, 16-21, 19-7)
Férfikosárlabda-NB I. B Piros csoport, elődöntő, 1. mérkőzés. Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia. Vezette: Fodor Attila, Kovács Nimród, Gál János. NKA Pécs: Kerpel-Fronius 3/3, Kollár 11/3, Kovács P., Meleg G. 16, Djordjevics 11/3. Csere: Lados 28/12, Meszlényi, Benke 6/3, Scherer 7, Rátvay 1. Vezetőedző: Ivica Mavrenski. Vasas Akadémia: Moravcsik 18/6, Fekete 5/3, Kelemen 3, Andrássy 2, Radics 4. Csere: Farkas 6/6, Cseh 4, Medve 7/3, Bagó 8, Pleesz, Dormán 2, Marcikic. Vezetőedző: Stephen Arigbabu.

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Ahogy a mérkőzés előtt is mondtam, a Vasas nagyon kemény csapat, nem könnyű ellene játszani, amit most is bizonyítottak. Természetesen örülünk, hogy nyertünk, de ez csak egy győzelem volt, a sorozat folytatódik tovább. Nagyon kell koncentrálnunk a következő mérkőzésen is!

PVSK-Veolia–MAFC 95-79 (30-22, 16-17, 22-22, 27-18)
Férfikosárlabda-NB I. B Piros csoport, elődöntő, 1. mérkőzés. Pécs, Szamosi Nándor Sportcsarnok. Vezette: Farkas Gábor, Földesi Ádám, Szalai Zsolt. PVSK-Veolia: Halász 22/9, Harler 21/3, Molnár M. 11/6, Bíró O. 7/3, Horti 12. Csere: Németh A. 12/9, Tóth N. 2, Bíró L., Radó, Takács D., Antóni 8/6. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics. MAFC: Tóth P. 11/3, Pintér 2, Buzás 16/6, Komma 13, Bordács 11. Csere: Polgárdy 15/9, Lewis 9/3, Biber 2, Misek, Maly. Vezetőedző: Lakits András.

Szrecsko Szekulovics: – Gratulálok a csapatomnak! Nagyon jó felkészülés után vagyunk, viszont az érezhető volt, nem tett jót, hogy ekkora volt a szünet az utolsó mérkőzésünk óta. Végig vezettünk, voltak gyengébb periódusaink, ilyen a rájátszás. Nyomás alatt voltunk, hiszen az első győzelem hazai pályán mindig nagyon fontos. Köszönöm a szurkolóknak ismét a fantasztikus hangulatot és buzdítást. Megyünk tovább, utazunk a hétvégén Budapestre, ahol szintén a győzelem lesz a cél.