Címlap Közélet Eldőlt, hogy ...

Eldőlt, hogy hol épül meg az új PMFC-stadion

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az önkormányzat népjóléti és sportbizottságának keddi ülésén döntés született arról, hogy hol épülhet fel a jelenleg a másodosztályban szereplő PMFC új stadionja. Eredetileg kilenc lehetséges helyszínt vizsgáltak a szakértők, majd a háromra szűkült a helyszínek száma, közülük végül a nyugati városrészben elterülő Bolgárkertet találták a legalkalmasabb területnek.

Amint arról lapunk már korábban beszámolt, a labdarúgócsapat új otthonául szolgáló létesítmény elsősorban Hargitai János országgyűlési képviselő lobbitevékenységének köszönhetően valósulhat meg, de ezt a helyszínt javasolta mások mellett Dárdai Pál és Katzirz Béla egykori válogatott labdarúgók Medvegy Gabriella építész, a PTE műszaki és informatikai karának dékánja is; sőt még Péterffy Attila polgármester is támogatta az új sportlétesítmény megvalósítását.

A mostani döntés értelmében a 8000 fő befogadására alkalmas, UEFA 4. kategóriájú stadion jövendő helyszíne a környező bevásárlóközpontok (Tesco, XXXLutz, Decathlon, Praktiker, JYSK) déli határán, közvetlenül a Kovácstelepen épülő Dárda Pál Labdarúgó Akadémia mellett található.

Lapunknak adott interjújában Hargitai János korábban azzal érvelt az új stadion megépítése mellett, hogy az ország minden pontján, minden régiójában van már multifunkcionális stadion, Péccsel konkurens nagyvárosokban is, viszont eddig az egész Dél-Dunántúl kimaradt ebből a fejlesztési területből.

Ez versenyhátrányt jelentett a többiekhez képest. Ezt az űrt pótolhatja Pécs ezzel a nemzetközi szintű és minőségű építménnyel

– érvelt az országgyűlési képviselő, aki szerint fontos az is, hogy mindez nem a pécsiek pénzéből épül, és nem is a városnak kell majd fenntartania, illetve működtetnie.   

– Költsége tehát nincs és nem lesz ezzel a városnak, a haszon azonban Pécsé és a pécsieké lehet, ha okosan tudják kihasználni ezt a lehetőséget, hasonlóan más városokhoz – magyarázta a politikus.

Ami a költségvetést illeti, konkrét forrás még nem áll rendelkezésre, a becslések 12 és 18 milliárd forint közé teszik az összeget. A beruházás akkor lép majd a tervezés szakaszába, amint a kormány megküldi a szükséges fedezetet az önkormányzat számlájára. Ha minden jól alakul, akkor 2022-ben megkezdődhet az építkezés, és talán 2023 második felében már az új stadionban futhat ki a pályára a PMFC labdarúgócsapata – remélhetőleg már az NB I.-ben.