Címlap Sport Ez a csapat m...

Ez a csapat most megérdemli, hogy nagyon szurkoljunk neki!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A harmadik helyen zárta az alapszakaszt a pécsi női kosárcsapat, az NKA Universitas PEAC, amely így nagyon jó, előnyös pozícióból kezdi a rájátszást: pénteken a Csata érkezik a Lauberbe. A csapatkapitány, Sarok Nikolett szerint erős a keret, amit ki kell használniuk.

Régen láttunk már ennyire ütőképes, erős női kosárlabdacsapatot Pécsett. Az NKA Universitas PEAC az alapszakasz során kikaparta magának a gesztenyét azzal, hogy megszerezte a harmadik helyet, köszönhetően annak, hogy az utolsó fordulóban legyőzte az euroligás Szekszárdot.

A bajnokság ezen periódusának azonban vége, jöhet az a rész, amely során eldőlnek a lényeges dolgok: kiderül, hogy kik szereznek majd érmet. Az eddig látottak alapján nyugodtan kijelenthető, benne van a pakliban, hogy a pécsi lányoknak összejön a dobogó.

– Tényleg nagyon szép és jó az alapszakasz harmadik helye és a Szekszárd elleni győzelem is, de gyakorlatilag a meccs utáni estén már el is felejtettük mindezt – fogalmazott a Pécs Aktuálnak a csapatkapitány, Sarok Nikolett. – Tisztában vagyunk vele, hogy a negyeddöntős ellenfelünkre, a Csatára kell koncentrálnunk: először az első lépést kell megtennünk, csak után jöhet a többi! Nemrég idegenben kikaptunk tőlük, úgyhogy nagyon kell figyelnünk, mert egy kellemetlen, alacsony szerkezetű csapat.

A párharc két nyert mérkőzésig tart, tehát ha a pécsi lányok csak a két hazai meccsüket hozzák, akkor is továbbjutnak – persze még jobb lenne megnyerni az elsőt otthon, aztán a másodikat idegenben, és már ki is lenne pipálva a négy közé jutás.

– Nagy előny, hogy hazai pályán kezdhetjük a párharcot! Ahogy Csirke Ferenc vezetőedző is hangsúlyozta, ebben a szezonban csak a Sopron tudott nyerni Pécsett, a Lauberben, mindenki más elvérzett, ez jól jelzi a csapatban rejlő potenciált. Az biztos, hogy az idei keretünk erősebb, mint a tavalyi, ezt ki kell használnunk a rájátszásban.

A Csata elleni párharc első mérkőzésére tehát március 18-án, pénteken 18 órától kerül sor a Lauber Dezső Sportcsarnokban, s biztosan érdemes lesz kilátogatniuk a szurkolóknak, mert garantáltan remek hangulat lesz: fellép majd a méltán népszerű PTE Brass Band is! No meg ott lesznek a pályán a pécsi lányok!