Levegőben Ádám Martin ökle – a harmadik gólt a magyar válogatott csatára szerezte (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)
Címlap Sport Ez igen! Háro...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fantasztikus első félidőt produkált a magyar labdarúgó-válogatott a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezőn: Szoboszlai Dominik vezetésével három gólt lőttünk negyvenöt perc alatt! A szünet után már nem találtunk be, de szomorú magyar így sem volt a Puskás Aréna lelátóján.

Már az maga volt a csoda, hogy csordultig megtelt a Puskás Aréna az Eb-selejtezőre, fantasztikus hangulat várta a magyar válogatottat. Látszik, hogy az emberek nagyon szeretik ezt a csapatot, amely az eredményeivel, a teljesítményével vívta ki a szurkolók elismerését.

Most pedig ismét odatették magukat Marco Rossi tanítványai! Az első félidő csodálatos volt, gyakorlatilag egy csapat volt a pályán, a magyar. Szoboszlai Dominik szenzációsan futballozott, remek megoldásokat választott, nem mellesleg a bolgárok nem tudták tőle elvenni a labdát, s az egyik remek megindulása után Vécsei Bálint góljával már a 7. percben vezetést szereztünk (1-0). Húsz perccel később aztán szabadrúgáshoz jutottunk, amit egy tétmeccsen már nem adott át senkinek válogatottunk 10-ese – jól tette, mert gyönyörűen lőtte ki a bal felsőt (2-0)! És ezzel még nem volt vége az első félidő történéseinek, ugyanis a szünet előtt egy újabb Szoboszlai-szóló után Ádám Martinhoz került a labda, aki higgadtan lőtt a jobb alsóba (3-0).

A második félidőben már kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, a bolgárok olykor-olykor eljutottak Dibusz kapujáig, de szépítésre nem futotta erejükből. Az előnyünket ebben a negyvenöt percben is növelhettük volna, ám Nego gurítása után a gólvonalról mentettek a vendégek – végül maradt a 3-0.

A mérkőzés baranyai vonatkozása, hogy Dibusz Dénes kezdett a kapuban, Csoboth Kevin pedig immár a második válogatottságánál tart, ugyanis a 73. percben pályára léphetett.

Magyarország–Bulgária 3-0 (3-0)
Labdarúgó Európa-bajnoki selejtező, G-csoport. Budapest, Puskás Aréna, 66000 néző. Vezette: Meler (török). Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Bolla (Nego, 86.), Nagy Á. (Kleinheisler, 73.), Vécsei (Kalmár, 87.), Kerkez – Sallai (Csoboth, 73.), Ádám M. (Varga Barnabás, 59.), Szoboszlai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi. Bulgária: Naumov – Sztojanov, Antov, Galabov – Markov (H. Petrov, a szünetben), Karabeljov (Krasztev, a szünetben), Gruev (Sopov, 85.), N. Iliev, Petkov – Deszpodov, Delev (Ruszev, a szünetben). Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics.
Gólszerzők: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám M. (40.).

A G-csoport másik mérkőzésén: Montenegró–Szerbia 0-2.

Szoboszlai Dominik kiválóan futballozott, a bolgárok nem tudtak vele mit kezdeni, ráadásul gyönyörű gólt lőtt szabadrúgásból (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)