Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Utoljára 31 évvel ezelőtt, 1991-ben nyert bajnoki címet a PEAC labdarúgócsapata, nem csoda, hogy most, amikor ez újra összejött a megyei I. osztályban, óriási volt az öröm a pécsi együttesnél. A fiúk végigbulizták az éjszakát, gyakorlatilag ők zárták be a szórakozóhelyeket.

Tegnap este volt a Bajnokok Ligája-döntő, de előtte, fél hattól Pécsváradra figyelt a megye futballszerető közönsége, hiszen itt dőlt el, ki lesz a bajnok. A meccs előtt a házigazdák egy ponttal vezettek a PTE-PEAC-cal szemben, vagyis egyszerű volt a képlet: ha nem kapnak ki, ők ünnepelhetnek aranyérmet, ha a vendégek nyernek, ők örülhetnek.

Tavaly nyáron a helyükre kerültek a dolgok

Maga a mérkőzés pont olyan volt, amilyennek egy ilyen, döntővel felérő derbinek lennie kell. Kitettek magukért a szurkolók, a rossz idő ellenére is remek volt a hangulat, a pályán pedig parázs csata zajlott. Már a 16. percben villant a piros lap, miután Takács Ákos csúnyán lekönyökölte Gelencsér Gergőt, az emberhátrány pedig egy ilyen meccsen sokat számít. A PEAC-osok éltek is a lehetőséggel, Hergenrőder és Miltner egy-egy góljával 2-0-ra elhúztak, s bár a hajrához közeledve Havasi büntetőből szépített, a Pécsvárad már nem tudta utolérni ellenfelét: az egyetemisták 2-1-re győztek, és ezzel bajnokok lettek!

– Voltam már néhány meccs előtt az öltözőben, de ilyen motivációt, ilyen erőt és akaratot még egyszer sem láttam a játékosokon! Nem tudtam volna elképzelni, hogy nem mi nyerünk, a bemelegítésünk, egész egyszerűen minden pozitív energiákat sugallt, minden klappolt – mesélte a Pécs Aktuálnak a bajnokcsapat vezetőedzője, Lőrinc Antal, aki kérdésünkre arról is beszélt, hogy minek köszönhették ezt az elsőséget. – Tavaly nyáron a helyükre kerültek a dolgok, az igazolásoknak köszönhetően betöltöttük a hiányposztokat. Már ekkor érezhető volt, hogy nagyon erős csapatunk van, nem csoda, hogy végül csak két vereségünk volt az egész szezon során: hosszú volt a kispadunk, ennek köszönhetően végig kiegyensúlyozott teljesítményt tudtunk nyújtani.

Hajnali fél hatra huszonnégyből csak négyen maradtak

Ami aztán bajnoki címet eredményezett. A pécsváradi győzelem után az érmekkel felvértezve a csapat a Stadion utcában, a PEAC főhadiszállásán folytatta tovább az ünneplést – természetesen Bajnokok Ligája-döntővel megspékelve. A Real Madrid sikerét követően pedig bevették a fiúk a belvárost…

– Én vittem őket, gyakorlatilag mi zártuk be a szórakozóhelyeket! Fél hatkor a huszonnégyből már csak négyen maradtunk – mondta délelőtti hívásunk során kissé még kótyagosan Hergenrőder Tamás, a PEAC csapatkapitánya. – Nagyon örülök ennek a győzelemnek, mert ezek a srácok megérdemelték ezt a bajnoki címet, nagyon sokat tettek érte. Éreztem is már a meccs előtt, hogy most úgy összeálltak a csillagok, hogy ez a csapat csak nyerhet! Nyugodt voltam, mert biztos voltam benne, hogy sikerül.

Mit csináljunk, fater? Hát, nyerjetek!

Persze ehhez kellettek olyan öltözői beszédek is a kezdő sípszó előtt, amilyet Lőrinc Antal és Hergenrőder Tamás elmondott. Utóbbi hangsúlyozta, most van itt a pillanat, meg kell ragadni, úgy tekintsenek erre a meccsre, mint egy utolsó lehetőségre! Olyan élményben lehet részük, amit egész életükben visznek majd magukkal.

– Mit csináljunk, fater, ez volt a srácok szemében. Úgy néztek rám, mint a saját apjukra! Nekem nem kellett mást csinálnom, csak az élre állnom! – mondta a 40 éves, korábbi csatárból belső védővé váló Tana, aki számára különleges volt ez a bajnoki cím. – Három éve azért kerestek meg a PEAC vezetői, hogy csináljunk egy olyan csapatot, amely méltó emléket állít a korábbi kiváló játékosnak, a három éve elhunyt dr. Váradi Gábornak. Nagyon örülök neki, hogy ezt közös erővel sikerült véghezvinnünk!

Hergenrőder Tamás esetében ez a bajnoki cím teljessé tette az éremkollekciót, hiszen a megye I-ben a Szederkénnyel volt már ezüst- és bronzérmes is, az arany azonban még nem jött össze. Most ez is megvan, korábban a Kozármislennyel az NB III.-ban volt bajnok, valamint annak idején a PMFC-vel a második vonalban is a legjobbnak bizonyultak.

Sokat kellett rá várni: a PEAC utoljára 1991-ben volt bajnok

A PEAC egyébként nagyon régen, 31 évvel ezelőtt, még 1991-ben lett bajnok. Annak a csapatnak tagja volt Turi Attila, aki most vezetőként is aranyérmes lett.

– Az akkori csapatnak dr. Váradi Gábor, Guru volt a kapitánya… – emlékezett vissza Turi Attila. – Mondanom sem kell, mennyire örülök én, és mennyire örül a vezetőség két további tagja, Bódis Tamás és Turi Ákos ennek a sikernek! A bajnoki címnek köszönhetően akár osztályozóval, akár anélkül, van sanszunk az NB III.-as szereplésre, s ha odakerülünk, élnénk is a lehetőséggel! A célunk az, hogy még vonzóbbá tegyük a PEAC futballcsapatát a fiatal játékosok számára, jöjjenek ide, játsszanak nálunk és tanuljanak a pécsi egyetemen!

Gratulálunk a bajnoknak!

Íme, a 2021/2022-es szezon megye I.-es bajnokcsapata Baranyában
Volt minden, ami egy focimeccshez dukál
Na, ki a király? A fiúk egyébként tudnak helyesen írni, ismerjük őket!

Fotók: Csobán Róbert