Címlap Közélet Közösség Akit az isten...

Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ünnepnap a mai! A gyermekeket köszöntjük.

Törökországból ered

Bár a világ számos országában az év különböző napján ünneplik, nálunk az 1950-es évektől május utolsó hétvégéjén tartják. Gyermeknapot először 1920-ban Törökországban rendeztek hivatalosan.

Egyetemes gyermeknap a kicsik jóléte érdekében kifejezett küzdelemről

Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre a célra, amit megfelelőnek gondolnak.

Magyarországon 1900-as évek első évtizedeiben is ünnepelték

Edelsheim-Gyulai Lipót egyesületi elnök 1909-ben mondott egyik beszédében elmondta, hogy 1906-ban 46, 1907-ben 612, 1908-ban pedig 2262 vidéki város és község vett részt Magyarországon a (nem hivatalos) gyermeknap megünneplésében.

1931-től már egy egész hetet szenteltek a gyermekeknek, többnyire május első felében, 1943-ig Nemzeti Gyermekhét néven.

Magyarországon 1950-től 1953-ig június első vasárnapján, azt követően pedig minden év május utolsó vasárnapján rendezték, illetve rendezik meg a nemzetközi gyermeknapot.