Sajnos most vasárnap egyetlen ilyen kép készült a baranyai focicsapatoknál: a kozármislenyiek a Gyirmót elleni győzelemnek örültek
Címlap Sport Ilyen az élet...
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem sok babér termett a baranyai labdarúgócsapatoknak a vasárnapi fordulóban, ami bizony néhányat elég kellemetlenül érint. A PMFC nem tudott nyerni a Haladás ellen hazai pályán, így aztán megint kieső helyre csúszott vissza. Az NB III-ban a Szentlőrinc, a PTE-PEAC és a Mohács is kikapott. Egy legény volt csak talpon: a HR-Rent Kozármisleny!

A PMFC-nek nagyon kellett volna a három pont a Haladás elleni bajnokin, s miután Harsányi korán vezetést szerzett, úgy tűnt, sínen vannak a piros-feketék. A folytatás azonban nem úgy sült el, ahogy hazai oldalon szerették volna, ugyanis a vendégek még az első félidőben egyenlítettek. A szünet után mindent megtett Mátyus János együttese az újabb gólért, volt amikor közel is járt hozzá, de aztán maradt az 1-1-es végeredmény.

Az egy pont pedig nem elég ebben a helyzetben. A nagy rivális BVSC ugyanis élt a lehetőséggel, 1-0-ra legyőzte otthon a Csákvárt, ezzel megelőzte a pécsi piros-feketéket, akik így lecsúsztak a kiesést jelentő 15. pozícióba.

PMFC–Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1)

Labdarúgó-NB II., 30. forduló. Pécs, PMFC Stadion, 500 néző. Vezette: Jakab Árpád (Baghy Csaba, Kiss Balázs). PMFC: Helesfay – Szekszárdi, Pejovics, Hadaró – Harsányi, Krausz, Terbe (Szeles, a szünetben), Hudák (Bachesz, 62.), Majnovics – Tóth-Gábor, Rácz Balázs (Szabó M., 62.). Vezetőedző: Mátyus János. Szombathelyi Haladás: Pálfi – Nyíri, Jagodics, Ene, Bolla – Szakály, Jancsó (Vanja, 81.) – Horváth R. (Predrag, 89.), Rácz Barnabás (Beronja, 89.), Mohos (Csernik, 65.) – Katona (Pintér, 81.). Vezetőedző: Aleksandar Jovic.

Gólszerzők: Harsányi (19.), ill. Katona (41.).

A másik NB II-es baranyai csapat, a HR-Rent Kozármisleny szenzációs meccset produkált a Gyirmót otthonában! A hazaiak az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert (3-1), s úgy tűnt, nem lesz semmi gondjuk, behúzzák ezt a bajnokit. A második félidőben azonban fantasztikusan játszottak a vendégek, akiktől Daru Bence és Horváth Péter is duplázott, s miután hazai válasz nem jött, 5-3-ra győzött a Kozármisleny.

Gyirmót FC Győr–HR-Rent Kozármisleny 3-5 (3-1)

Labdarúgó-NB II., 30. forduló. Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion. Vezette: Sipos Tamás (Szécsényi István, Szalai Dániel). Gyirmót: Hársfalvi – Szegi, Hudák, Csörgő, Hajdú – Kovács M., Kovács D. (Szőke, 56.), Madarász (Soltész, 70.) – Kicsun (Lányi, 86.), Adamcsek, Medgyes. Vezetőedző: Tamási Zsolt. Kozármisleny: Lékai – Schuszter, Horváth D., Füredi (Szabó B., a szünetben), Turi – Nagy E., Major – Molnár, Kozics (Horváth P., 61.), Kirchner (Ikonomou, 77.) – Daru (Tóth Z., 81.). Vezetőedző: Aczél Zoltán.

Gólszerzők: Adamcsek (2.), Medgyes (32.), Madarász (39.), ill. Major (12.), Daru (49., 69.), Horváth P. (65., 85.).

Az NB III-ban még annyi babér sem termett a baranyai csapatoknak, mint a másodosztályban. A Szentlőrincnek győznie kellett volna a Bonyhád-Majos vendégeként, ehelyett 2-1-es vereséget szenvedett – ez azért több, mint hiba, ez szégyen egy olyan együttestől, amely bajnok akar lenni, és fel akar jutni. Hát még úgy, hogy közben a nagy rivális Iváncsa is botlott, hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott a Kaposvárral, de ugye így is növelte előnyét.

A PTE-PEAC a Ferencváros II. vendége volt, a hazaiak az első félidőben már 2-0-ra vezettek, a pécsiek pedig a hajrában csak szépíteni tudtak. A Mohácsi TE az utolsó helyezett Dunaújvároshoz utazott, de pont nélkül maradt, a hazaiak simán behúzták a meccset.

Eredmények: Bonyhád-Majos–Szentlőrinc 2-1 (gólszerzők: Vető 54., Horváth M. 91., ill. Szabó Z. 5.), Ferencváros II.–PTE-PEAC 2-1 (gólszerzők: Bagi 11., Gágyor 42., ill. Archie 90.), Dunaújváros–Mohácsi TE 2-0 (gólszerzők: Rédling 60., Molnár 75.).