
Az NKA Universitas Pécs női kosarasai ma délután (18.00) újabb kőkemény meccset játszanak a Lauberben: a Szekszárd érkezik hozzájuk. Január elején a Magyar Kupában nagyon elpáholták a tolnaiakat, amivel nagy örömet szereztek szurkolóiknak – bízunk benne, hogy most is hazai győzelem születik!
Nagyon kemény volt az elmúlt néhány hét a pécsi kosaraslányoknak, hiszen sorra játszották a kiélezett, magas hőfokú, nagy csatákat a bajnokságban, az Európa Kupában és a Magyar Kupában. Mindez természetesen megviselte a játékosokat, jöttek is a kisebb-nagyobb sérülések: Studer Ágnes már huzamosabb ideje sérült vállal játszik, Nadija Szmailbegovicsot pedig térdsérülés miatt veszítették el. Nem volt mese, ki kellett nézni az átigazolási piacra, és új légióst kellett hozni, hiszen magasan van a léc a csapatnál, amely a Magyar Kupában éremért küzdhet majd Pécsett, a bajnokság alapszakaszában pedig jó lenne az első négyben végezni. A napokban meg is érkezett Nicole Romeo, aki egy tapasztalt, jelentős nemzetközi rutinnal felvértezett olasz-ausztrál irányító-hátvéd. Játszott Ausztráliában, Németországban, Spanyolországban, Törökországban és Olaszországban, legutóbb az Oxygen Roma csapatkapitánya volt.
– Fontos volt számunkra, hogy mindenképpen tapasztalt játékos érkezzen, aki az egyre gyorsuló vonatunkra menet közben fel tud szállni – fogalmazott lapunknak Éles Péter, a pécsi klub sportszakmai igazgatója. – Studer és Szmailbegovics sérülése miatt 1-2-es posztra kellett egy játékos, mert nagyon beszűkül a rotációnk. Nyilván nagyon limitáltak a piaci lehetőségek január végén, ráadásul nekünk a mai meccs miatt rövid időnk is volt az igazolás végrehajtására. Megmondom őszintén, a gironai meccs utolsó negyedében, miután megsérült Szmailbegovics, nekem már ezen járt az agyam!
Zseljko Djokicsnak, a csapat vezetőedzőjének pedig nyilván azon jár az agya, hogyan győzik le ismét a Szekszárdot a mai fontos bajnokin. Egyvalami biztos: a pécsi szurkolók segítségével minden könnyebben megy!
– Szeretném kérni szurkolóinkat és a pécsi kosárlabdaszeretőket, hogy jöjjenek el, és csináljanak szombaton egy jó kosárlabda-hangulatot a Lauber Dezső Sportcsarnokba, hiszen nekünk mindig könnyebb úgy játszani, amikor a szurkolók mögöttünk állnak. Együtt meg tudjuk védeni a saját várunkat! – mondta Djokics.
Gyerünk, lányok!