Gera góljával az utolsó percben feljött mínusz egyre a PMFC, de egyenlítésre már nem maradt idő (Fotó: NSO)
Címlap Sport Két gólt lőtt...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rangadót játszott hétfőn este a PMFC labdarúgócsapata az NB II-ben: a tabella harmadik helyén álló piros-feketék az éllovas DVTK vendégei voltak, s bár kétszer is betaláltak Diósgyőrben, így sem tudtak pontot szerezni.

Mindkét csapat szurkolótábora nagyon kíváncsian várta ezt az összecsapást. A DVTK-szimpatizánsok abban bíztak, hogy a jó formában lévő kedvenceik legyőzik a PMFC-t, és ezzel még közelebb kerülnek a feljutáshoz, a pécsiek pedig abban reménykedtek, hogy Helesfayék képesek lesznek egy bravúrra, amivel marad némi esély az első két hely valamelyikére.

Az M4-en élőben közvetített mérkőzés első félidejében derekasan helytállt a PMFC, 0-0-s állásnál több gólszerzési lehetősége is volt, de nem tudott élni ezekkel. Aztán elég volt egy hiba ahhoz, hogy a DVTK előnybe kerüljön: Svedjuk rosszul adta haza a labdát, majd szabálytalankodott Lukáccsal – a jogos büntetőt a sértett gólra is váltotta (1-0). A hazai vezetőedző, Kuznyecov Szergej örömén látszott, mekkora feszültség van a szakvezetőben! Sokáig azonban nem örülhetett a mester, mert néhány perccel később Kocsis révén egyenlítettek a pécsiek (1-1).

A második félidőben jó ideig állta a sarat a PMFC, már csak negyedóra volt vissza, amikor még mindig 1-1 állt az eredményjelzőn. Ekkor azonban jött egy gyönyörű gól Lőrinczytől (2-1), majd négy perccel később Cseke is betalált (3-1), amivel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. Unalomba azért nem fulladt a találkozó, Bárdos kiállítása miatt ugyanis emberhátrányba kerültek a hazaiak, a pécsi csapat pedig igyekezett ezt kihasználni: Gera góljával sikerült is (3-2), csak már túl későn, még egy találatra már nem maradt idő.

A PMFC tehát 3-2-re kikapott, de ezzel együtt is maradt a tabella harmadik helyén (43 pont): a második helyezett MTK már hét pontra van (50), a negyedik Gyirmóttal szemben viszont van még négy pont előny (39).

DVTK–PMFC 3-2 (1-1)
Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II., 24. forduló. Diósgyőr, 3153 néző. Vezette: Kovács Imre (Baghy Csaba, Tőkés Róbert). Diósgyőri VTK: Danilovics – Csirmaz, Viczián, Bárdos, Bokros – Lőrinczy (Szűcs K., 84.), Bényei, Bertus (Cseke, 71.) – Gera D. (Jurek, 71.), Eppel (Könyves, a szünetben), Lukács D. (Obounet, 91.). Vezetőedző: Kuznyecov Szergej. Pécsi MFC: Helesfay – Svedjuk, Rácz L., Pejovics, Katona L. – Szeles (Major, 80.), Kesztyűs – Harsányi (Terbe, 80.), Kocsis B. (Kártik, 80.), Gera Z. – Tóth-Gábor (Szabó M., 72.). Vezetőedző: Weitner Ádám.
Gólszerzők: Lukács D. (40. – 11-esből), Lőrinczy (75.), Cseke (79.), ill. Kocsis B. (45.), Gera Z. (92.).