
A Pécsi Ritmikus Gimnasztika Egyesület három versenyzője is részt vett az Azerbajdzsánban, Bakuban megrendezett rangos nemzetközi versenyen, az AGF Trophy-n: a junior válogatott csapat tagjaként Kachovetz Kinga és Péter Panna is aranyéremnek örülhetett.
A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) versenyén, az AGF Trophy-n tizenhat ország tornászai mérték össze tudásukat, nagyon erős volt a mezőny. A Pécsi RGSE két versenyzője, Kachovetz Kinga és Péter Panna a junior együttes kéziszer csapatban, míg Hesz Franciska Míra egyéniben indult.
– A csapat nagyszerű eredményt ért el, hiszen az összetett versenyben aranyérmes lett, az öt karika és öt buzogány gyakorlat bemutatása is kiválóan sikerült, így a magyar lányoknak szólhatott a Himnusz az eredményhirdetésen – fogalmazott lapunknak Heszné dr. Laczó Andrea, a pécsi egyesület sportigazgatója. – Másnap a fináléban az öt karika gyakorlatot ismét kiválóan mutatták be, a mezőnyben magasan a legjobbak lettünk 24,1 ponttal, ennek köszönhetően ismét a dobogó legfelső fokára állhattak a magyar lányok, míg az öt buzogánnyal elvégzett gyakorlatok fináléjában bronzérmesek lettek.
Az egyéniben induló Hesz Franciska Míra is nagyon jól versenyzett, labdával a döntőbe került, ahol végül a hetedik helyet szerezte meg. A három pécsi lány felkészítő edzője Jekatyerina Dologa, aki természetesen nagyon büszke ezekre a remek eredményekre. Kachovetz Kinga és Péter Panna szeptembertől már Budapesten lakik, ott készülnek a válogatottal a közelgő Európa- és világbajnokságra.
A Pécsi RGSE 36 fiatal sportolója Győrben vett részt az országos diákolimpián, ahol kategóriánként 80-90 versenyző is indult, így
a legjobb tízbe kerülés is nagy eredménynek számított. A pécsi lányok összesen 28 érmet szereztek, köztük négy aranyat (Kristóf Szinta és Neukirchner Zoé 2-2), hat ezüstöt (Lukovics Panna, Hefner Laura, Toldi Lotti, Csontos Lara, Tüttő Rebeka, Neukirchner Zoé), és hét bronzot (Nagy Odett Anna, Balázs Lili, Hefner Laura, Hergenrőder Léna, Makkos Eszter, Gergely Lili, Konkoly-Tege Hanna).
Az egyesület most hétvégén rendezi meg hagyományos nemzetközi versenyét, a Pécs Kupát, amelynek ezúttal a mohácsi sportcsarnok az otthona, és amelyen tíz ország 350 versenyzője vesz részt.


















