Címlap Sport Kikapott a PM...

Kikapott a PMFC, a Szentlőrinc és a Kozármisleny is

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Edzőmeccset játszott mindhárom NB-s baranyai labdarúgócsapat: a másodosztályra készülő PMFC és Szentlőrinc, valamint a harmadik vonalban induló HR-Rent Kozármisleny is kikapott.

A PMFC már másodszor lépett pályára a felkészülési időszak során, hiszen néhány nappal ezelőtt a Majossal találkozott, s 4-0-ra győzött. Ezúttal sokkal keményebb ellenféllel csapott össze, az NB I-be feljutott Budafoki MTE vendége volt Vas László együttese: a házigazdák 2-0-ra győztek Halásztelken.

A Szentlőrinc SE a Majos elleni hazai találkozóval kezdte meg a felkészülési meccsek sorát. Az új vezetőedző, Marián Sluka által irányított lőrincieknél nagyon sok próbajátékos lépett pályára, ami meg is látszott a teljesítményen: a vendégek nyertek 3-2-re.

A HR-Rent Kozármisleny is az első edzőmérkőzésén van túl. Jelena Richárd tanítványai rögtön nehéz ellenféllel csaptak össze, hiszen az NB II-es Siófok vendégei voltak: Siófok–HR-Rent Kozármisleny 1-0.