Címlap Sport „Köszön...

„Köszönöm a családomnak!” – örömkönnyek Nagy Zsolt arcán a németek elleni meccset követően

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Aki nem rajong a fociért, az is elérzékenyül ennek az interjúnak a láttán. Nagy Zsolt a magyar válogatottban szerzett első gólja után így nyilatkozott:

A magyar labdarúgó-válogatott játékosai szerint a németek elleni, 1-1-es döntetlenre végződött szombati Nemzetek Ligája-mérkőzésen a csapat ismét megmutatta, hogy a legjobbakkal is fel tudja venni a versenyt.

Budapest, 2022. június 11. A német Manuel Neuer kapus hárít egy lövést a labdarúgó Nemzetek Ligája 3. fordulójában játszott Magyarország – Németország mérkõzésen a budapesti Puskás Arénában 2022. június 11-én. MTI/Kovács Tamás

    „A csapat kvalitásai miatt mindenki reménykedett ebben” – válaszolta Sallai Roland az újságírók azon kérdésére, gondolták volna-e, hogy a válogatott három mérkőzést követően négy ponttal áll majd a csoportban. „Persze nem ez volt a papírforma, de az utolsó mérkőzéseken olyan teljesítmény tettünk le az asztalra, amivel megmutattuk a nagycsapatoknak, hogy számolni kell velünk” – tette hozzá a német élvonalban szereplő Freiburg légiósa, aki szerint az angolok elleni keddi összecsapás előtt most a regeneráció a legfontosabb.

Budapest, 2022. június 11. A magyar válogatott játékosai a labdarúgó Nemzetek Ligája 3. fordulójában játszott Magyarország – Németország mérkõzés végén a budapesti Puskás Arénában 2022. június 11-én. Középen Szoboszlai Dominik. Magyarország-Németország 1-1. MTI/Kovács Tamás

Gazdag Dániel pozitív koronavírustesztje miatt nem lehetett ott az angolok és az olaszok elleni találkozókon, most viszont csereként lehetőséget kapott. „A németek nagyon szerették volna megnyerni ezt a mérkőzést azután, hogy két döntetlennel kezdtek, de mi harcoltunk, és megérdemelten szereztünk pontot. Nem sokan vártak tőlünk ilyen szereplést, de ahogyan a tavalyi Eb-n, most is megmutattuk, hogy bárkinek meg tudjuk nehezíteni a dolgát” – mondta a Philadelphia Union középpályása, aki hozzátette, bízik benne, hogy ezúttal is sikerült pontot szerezniük Angliában.

Budapest, 2022. június 11. Magyar játékosok a labdarúgó Nemzetek Ligája 3. fordulójában játszott Magyarország – Németország mérkõzés végén a budapesti Puskás Arénában 2022. június 11-én. Magyarország-Németország 1-1. MTI/Illyés Tibor

Szoboszolai Dominik, az RB Leipzig futballistája szerint már az önmagában is nagy dolog, hogy egy újabb európai topcsapat ellen szereztek pontot. Szombat este azonban játékban is teljesen egyenrangú partnerei voltak a németeknek, ami a helyzetek számán is látszódott.

Budapest, 2022. június 11. Nagy Zsolt gólja után a labdarúgó Nemzetek Ligája 3. fordulójában játszott Magyarország – Németország mérkõzésen a budapesti Puskás Arénában 2022. június 11-én. Magyarország-Németország 1-1. MTI/Kovács Tamás
Budapest, 2022. június 11. Nagy Zsolt (b2) ünnepli gólját csapattársaival a labdarúgó Nemzetek Ligája 3. fordulójában játszott Magyarország – Németország mérkõzésen a budapesti Puskás Arénában 2022. június 11-én. Balra Szalai Ádám. MTI/Kovács Tamás

A magyarok ezzel a döntetlennel megőrizték második helyüket a csoportban, amelynek másik szombati mérkőzésén az Európa-bajnok olaszok 0-0-ra végeztek az Eb-ezüstérmes angolok vendégeként.

Budapest, 2022. június 11. Szalai Ádám (b), a magyar és Leon Goretzka, a német válogatott játékosa a labdarúgó Nemzetek Ligája 3. fordulójában játszott Magyarország – Németország mérkõzésen a budapesti Puskás Arénában 2022. június 11-én. Magyarország-Németország 1-1. MTI/Kovács Tamás

Marco Rossi együttese kedden a sereghajtó Anglia vendége lesz Wolverhamptonban.