Címlap Sport Közel harminc...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyon magabiztosan oldotta meg aktuális feladatát az NKA Pécs férfi kosárlabdacsapata, amely simán győzött a TF-BP otthonában.

A férfi NB I. B Piros csoportjában javában tart a hajrá az alapszakaszban, így aztán minden egyes meccsnek nagy jelentősége van. Az NKA Pécs csapata is tisztában van ezzel, nem is bízott semmit a véletlenre a TF-BP elleni idegenbeli bajnokin: az első negyed után 12, a nagyszünetben pedig már 23 ponttal vezetett (30-53). A folytatás természetesen semmiféle izgalmat nem tartogatott, Meleg Gergőék még picit növelték is a különbséget, és végül 105-78-ra győztek.

Az NKA Pécs 22 győzelemmel és 2 vereséggel a tabella első helyén áll, s ha behúzza a soron következő bajnokiját (a Nagykőröst fogadja), akkor az utolsó forduló eredményétől függetlenül megnyeri az alapszakaszt. Ebben az esetben tehát Ivica Mavrenski együttesének már tét nélküli lesz a PVSK elleni városi rangadó – a vasutasok jelenleg a második helyen állnak.

Ivica Mavrenski: – Az elejétől kezdve agresszívak voltunk, ennek köszönhetően az első negyedben kiépítettünk egy nagyobb előnyt. A folytatásban voltak hullámvölgyek, de összességében az történt, amit elterveztünk, ezért gratulálok a csapatnak, az ellenfélnek pedig sok sikert a folytatáshoz!

TF-BP–NKA Pécs 78-105 (14-26, 16-27, 25-28, 23-24)
Férfikosárlabda-NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 24. forduló. TF-BP: Oroszi 11/9, Dancsecs 12/9, Simon D. 14/12, Anda 18, Nagy Sz. 10/6. Csere: Szántó 9/3, Csikós 4/3, Gémes, Vágvölgyi, Várbíró. Vezetőedző: Beák Gábor. NKA Pécs: Kerpel-Fronius 2, Kovács P. 10/3, Kollár 9, Meleg G. 15/3, Djordjevics 8. Csere: Lados 11/3, Benke 7/3, Scherer 10/6, Rátvay 7, Kazy 9/9, Meszlényi 13/9, Herger 4. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.