Pécsi trió Tatán: ifjabb Csaba András mellett Pintér Csaba és Gerencsér Botond – a jövő reménységei (Fotó: PKKC)
Címlap Sport Lassan vízre ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A téli felkészülési időszak utolsó szakaszánál tartanak a Pécsi Kajak-Kenu Club sportolói, akik amellett, hogy kőkeményen edzenek a szárazon, már több erőfelmérőn is részt vettek. Nemsokára irány a Neretva, aztán a Pécsi-tó!

Természetesen azután sem áll meg az élet a kajakosoknál, hogy az ősz végén lejönnek a vízről, kiszedik a motorcsónakokat, a stéget, és mindent szépen elpakolnak Orfűn. Ilyenkor kezdődik a munka talán unalmasabb, kétségkívül napfénymentesebb része: a Szabadság úti konditeremben megtartott edzések, továbbá a kiadós futások révén tartják magukat formában a PKKC sportolói.

– Ilyenkor is sokat kajakoznak a fiúk, lányok, csak nem a vízen, hanem az ergométeres evezőpadokon – mesélte a Pécs Aktuálnak ifjabb Csaba András, a PKKC elnöke, vezetőedzője. – A jövő héten viszont már vízre szállunk Orfűn, egyelőre azonban elsősorban azok, akik március 4-én jönnek velem a hagyományos szezonkezdő edzőtáborba, amit a Neretván tartunk meg. Miután onnan hazaértünk, március 18-án beindul a teljes idény a Pécsi-tavon.

A Pécsi Kajak-kenu Club sportolói nemrég Pakson, a Héraklész Fizikai Felmérőn adtak bizonyságot felkészültségükről, arról, hogy milyen kondiban vannak. Most hétvégén pedig Tatán rendez háromnapos edzőtábort a szövetség a kölyök és serdülő válogatott versenyzők részére, a PKKC-t itt Gerencsér Botond és Pintér Csaba képviseli, továbbá ott van a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia menedzsereként, szervezőként ifjabb Csaba András is.

– Úgy gondolom, a fiúk ügyesek, megállják a helyüket, de egyelőre még csak az úszáson vagyunk túl. A jövő reménységei vannak itt, nagyon jó velük együtt dolgozni. Az biztos, hogy nehéz szezon elé nézünk, Botond és Csaba is elsőéves serdülő lesz ugyanis, Szmrtyka Hannah pedig most lép be az U23-as korosztályba, őket bent kell tartanunk a válogatottban. Csizmár Krisztián is nagyon tehetséges, esetében pedig reális, hogy bekerül a kölyök válogatottba – fogalmazott ifjabb Csaba András, aki hozzátette, idén is nagy szeretettel várják a sportág iránt érdeklődő gyerekeket, akik számára toborzókat tartanak, illetve az iskolákkal közösen különböző rendezvényeket szerveznek, amelyeken megismerhetik a kajakozás, kenuzás minden csínját-bínját.

A paksi Héraklész fizikai felmérő PKKC-s eredményei

U8-as évfolyam: 1. Fortuna András (az előkészítő korosztályban hivatalosan még nem állítanak fel sorrendet, a részvételt, a teljesítést oklevéllel díjazzák)

10 éves fiúk: 9. Deli Benjámin, 10. Katona Dávid, 21. Laczkó Ádám.

11 éves fiúk: 6. Fortuna Ádám.

12 éves lányok: 1. Szebeni Luca.

13 éves fiúk: 3. Kalauz Balázs, 5. Csizmár Krisztián.

14 éves fiúk: 10. Gerencsér Botond, 14. Lipcsik Zalán, 23. Szendrő Dávid, 24. Kiss Hunor.

14 éves lányok: 2. Révész Boglárka.