A PTE-PEAC csapatának nehéz szezonja volt, de azért többször is volt ok az örömre: a Szekszárdot is legyőzték a pécsi srácok
Címlap Sport Lesz pécsi ra...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hosszú idő eltelt már a bajnoki zárás óta, s közel egy hónapig nem lehetett pontosan tudni, hogy a PTE-PEAC labdarúgócsapata valamilyen úton-módon maradhat-e a harmadosztályban, vagy a megye I-ben indul. Mostanra eldőlt: ha megyei költségvetéssel is, de az NB III-ban szerepelnek az egyetemisták!

Szerencséje annak szokott lenni, aki tesz is érte. Valahogy így járt most a PTE-PEAC együttese.

Az egyetemisták úgy zárták a 2023/2024-es szezont, hogy papíron búcsúztak az NB III-tól – de már egy-két órával az utolsó forduló, és a Dél-nyugati csoportban elért 13. helyezés után (amit a Dunaújvárosban aratott 3-0-s győzelemmel harcolt ki – most kiderült, hogy ez sokat ért) hallani lehetett arról, hogy talán mégis lesz esély a megkapaszkodásra. Ezt követően nagy volt a csend, mindenki azt figyelte, hogy milyen eredmények születnek az osztályozókon, illetve a zöld asztalnál. A vége az lett, hogy a PEAC-nak felajánlották az indulást, amivel a pécsi csapat élt is.

– A kulcs végül tényleg a Haladás lett – árulta el lapunknak Fazakas András, a PEAC szakmai igazgatója. – A szombathelyiek NB II-es csapatát visszasorolták az NB III-ba, a megye I-es együttesük pedig feljutott a harmadosztályba, kettő azonban nem képviselheti ugyanott a klubot. Így aztán a hatvannégy helyre csak hatvanhárom nevezés érkezett, egy üres hely tehát maradt. A feltöltés alulról kezdődött, a megyei osztályozók legjobb vesztese, az Ózd-Sajóbábony léphetett volna feljebb, de miután ez a szintén NB III-as Putnok második csapata, nem élhetett a lehetőséggel. Ekkor került ránk a sor, mi pedig úgy döntöttünk, hogy a következő szezonban is a harmadik vonalban szeretnénk küzdeni.

Hogy miért? Mert egyrészt mindig könnyebb bentmaradni, mint feljutni. Másrészt az egyetemisták így mégiscsak azt mondhatják magukról, hogy NB III-asok. Harmadrészt: a 2024/2025-ös szezon során lesz PEAC-PMFC pécsi rangadó! És még sorolhatnánk az érveket, mert akadnak, többek között az is nyomós indok volt, hogy az utánpótlásban pallérozódó fiatalok számára sem mellékes, milyen a felnőtt csapat – a magasabb osztályban szereplő gárda nyilvánvalóan nagyobb hajtóerőt, motivációt jelent.

Egyvalami biztos, az egyetemi csapat dolga pokoli nehéz lesz, mert gyakorlatilag megyei költségvetéssel vágnak majd neki az idénynek. A csapat Facebook-oldalán Fazakas András így fogalmazott:

„…Csakúgy záporoztak az érvek és ellenérvek, végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy ha drasztikusan tovább csökkentett büdzsével is, de mégis elindulunk.”

Jó kérdés, hogy kikkel! A játékoskeretben ebben a helyzetben nyilvánvalóan nagy teret kapnak majd a fiatalok, akik a szezon során a PEAC-nál megmutathatják, hogy mire képesek. Az eldőlt már, hogy Kardos Ernő nem marad vezetőedző, s bár még nem hivatalos, gyakorlatilag az is nyilvánvaló, hogy ki, kik viszik a csapatot a következő idényben: az eddigi pályaedző, Egri Krisztián lép egyet előre, a munkáját pedig Molnár Gábor fogja segíteni.

Embert próbáló feladat lesz ez a szezon, de a PEAC-osok már többször bizonyították, hogy szinte mindent meg tudnak oldani. Szurkolunk!