Rohan az idő, ez kétségtelen, a labdarúgó-világbajnokság már a finisénél tart, ma este 21.00 órakor kezdődik New Yorkban a csúcsesemény, a döntő – vagyis több mint egy hónap, hipp-hopp, elröppent. Márton Gábor, a korábbi 21-szeres válogatott futballista lapunknak elárulta, hogy nem egy nagy Messi-fan, miként azt is elmondta, nem az a fontos számára, hogy Spanyolország vagy Argentína ül-e fel a trónra, hanem az, hogy jó meccset, jó futballt lásson. Kérdeztük még Tuchelről és a bronzmeccs létjogosultságáról is…
– Kezdjük az angol–argentin elődöntővel, amely rendkívül érdekes meccs volt. Sokáig úgy tűnt, hogy Anglia van nyeregben, és a dél-amerikaiak nem tudnak fogást találni ellenfelükön, aztán az angolok teljesen beálltak bekkelni, aminek megfizették az árát. Edzőként mit gondol Thomas Tuchel cseréiről, húzásairól, jó ötlet volt ez, vagy teljesen más stratégiát választott volna egygólos vezetésnél?
– Nem szoktam szakkommentátorkodni a televízióban, és szerintem elég visszás lenne, ha elkezdeném megmondani, hogy mit kellett volna Tuchelnek csinálnia ebben a helyzetben – mondta Márton Gábor. – Mindenki követ el hibákat a maga szintjén. Az biztos, hogy amíg az argentinok nyomás alatt voltak, addig nem tudtak mit kezdeni az angolokkal. Tegyük hozzá, kudarc és kudarc között is van különbség: az angolok és Tuchel esetében most az a kudarc, hogy nem kerültek be a világbajnokság döntőjébe, más pedig a közelébe sem jutott ennek a lehetőségnek.
– Éjjel lement a bronzmeccs, ami tíz gólt és 6-4-es angol győzelmet hozott. Meglepő volt, hogy a franciák mintha nem vették volna komolyan ezt a mérkőzést. Felvetődik a kérdés: el kell-e dönteni egyáltalán, hogy ki legyen a harmadik? Szerintem igenis van értéke egy világbajnoki bronzéremnek!
– Ez egy nehéz kérdés, nem könnyű okos dolgot mondani. Két olyan csapat találkozik ugyanis, amelyik ott lehetett volna a döntőben, vagyis mindkettő biztosan csalódott amiatt, hogy ez nem sikerült. Ezek a válogatottak, mint a francia és az angol, azért mentek a világbajnokságra, hogy döntőt játsszanak. A bronzmeccsen az első félidőben a franciák részéről éreztem azt, hogy enerváltak, hogy nem hozzák ki magukból a maximumot, aztán összeszedték magukat, a másodikban megmutatták, hogy tudnak ők futballozni, de ekkor már büntetett a foci. Tíz gól lett, a szurkolók, a nézők élvezték, az edzők talán kevésbé.
– Huszonegyszer volt válogatott, amikor pedig a magyar csapat utoljára világbajnokságon szerepelt, az 1986-os mexikói torna alatt tizenkilenc éves volt. Ifjú titánként nem álmodozott egy vb-szereplésről?
– Ez a téma egy hosszabb misét megérne. Természetesen amikor egy gyerek elkezd focizni, komoly céljai, álmai vannak. Emlékszem, mi hat-hétévesen a fekete salakon fociztunk negyven fokban, majdnem szilikózist kaptunk a nagy porban. Akkor az volt a célunk, hogy NB I-es játékosok, hogy válogatottak legyünk, és a lehetőségeinkhez mérten szerintem ki is hoztuk ebből a maximumot. Persze, nagyon szerettem volna világbajnokságon játszani, de ez nem adatott meg, a magyar futball akkoriban nem igazán tudta felvenni a versenyt a nemzetközivel. Úgyhogy a vébé sajnos hiányzik a repertoárból.
– Este jön a világbajnokság csúcseseménye, a döntő. Kinek szurkol, a spanyoloknak vagy az argentinoknak, kit szeretne a trónon látni? Nagy tett lenne, ha Messi egy újabb vb-arannyal búcsúzna…
– Először is: nem vagyok nagy Messi-fan, persze el kell ismerni, hogy tényleg fantasztikus játékos. Minden korszaknak megvannak a maga géniuszai, mint annak idején Puskás, Di Stefano, vagy Ronaldo, a Fenomén, Ronaldinho, Zidane, Cristiano Ronaldo – mindegyiket tisztelni kell. A döntő előtt néhány szót ejtenék az egész világbajnokságról: lehet, hogy a FIFA elnökének, Infantino úrnak tetszett, nekem nem különösebben, főleg nem az eleje, a csoportmeccsek. Egy vébének szerintem nem erről kell szólnia, a világ legjobb csapatainak kell rajta szerepelnie. Tényleg csináltak szimpatikus dolgokat a kisebb válogatottak, de ennek nem itt van a helye. Ugyanakkor, ha már itt tartunk, akkor elárulom, Norvégia számomra nagyon kellemes meglepetés volt, csakúgy, mint Egyiptom és Marokkó, jó futballt játszottak. Ezzel szemben a brazilok nagy csalódást okoztak, talán ez volt minden idők legrosszabb brazil csapata!
– Rendben, és mit vár a döntőn?
– Érdekes meccs lesz. Láttam a spanyol–francia elődöntőt, ami óriási taktikai csatát hozott, a spanyolok gyakorlatilag megölték a franciák kiváló, veszélyes támadójátékát. Nem szeretnék találgatni azzal kapcsolatban, hogy ki nyer, nekem csak egyvalami fontos: jó meccset, jó futballt lássunk!
