Címlap Sport Meg kell tanu...

Meg kell tanulni szájmaszkban szurkolni – megéri!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sűrű programja lesz a héten a PMFC és a Szentlőrinc labdarúgócsapatának is: szerdán bajnokit játszanak, szombaton pedig a Magyar Kupában lépnek pályára.

Le a kalappal a PMFC szurkolói előtt, jó látni, hogy nem lanyhul az érdeklődés, minden egyes hazai meccsen megtelik a lelátó, sőt, idegenbe is sokan elkísérik a piros-feketéket. Koronavírus-járvány ide vagy oda, a drukkerek most is nagyon készülődnek, szeretnék, ha szerdán megint sokan buzdítanák a kedvenceket. Bár a több mint háromezres létszám nem igazán üdvözítő jelen helyzetben, ha már ennyien összejönnek, a klub igyekszik kihozni a maximumot a szituációból: arra kérik a szurkolókat, hogy lehetőség szerint viseljenek szájmaszkot. Sőt, kitalálták, hogy azok között, akik beküldik a stadionban készült szájmaszkos szelfijüket, páros belépőket sorsolnak ki a hazai bajnokikra. Jó az ötlet!

A pécsiek szerda este a Budaörs csapatát fogadják az NB II. kilencedik fordulójában. A két együttes közel ugyanúgy szerepel, a PMFC 13, a Budaörs 12 pontnál tart – a legszembetűnőbb különbség, hogy míg Vas László gárdája többször döntetlenezett (négyszer), a leendő vendégek egyszer sem ikszeltek. Ha most sem teszik, sőt, nem szereznek egyetlen pontot sem, nagyon sok maszkos pécsi drukker fog este boldogan hazamenni!

A Szentlőrinc számára létfontosságú lenne egy kis sikerélmény, az utóbbi öt bajnokiból ugyanis négyet elbukott Marián Sluka együttese, s bár mindegyiken helytállt, azért nem jár pont. Nem lesz könnyű dolguk a lőrincieknek, ugyanis ezúttal idegenben lépnek pályára, a Dorognál vendégeskednek. A leendő házigazdák négy ponttal előrébb járnak, de nem tartoznak a verhetetlen kategóriába – mindent bele kell adnia a baranyai csapatnak!

A 9. forduló programja (szeptember 16., szerda): PMFC–Budaörs (19.00), Dorog–Szentlőrinc (16.00), Soroksár–Szombathelyi Haladás, DEAC–Kazincbarcika, Kaposvár–DVSC, Ajka–Siófok, Vasas–Szolnok, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr, ETO FC Győr–Békéscsaba, Nyíregyháza–Csákvár.