Címlap Sport Megint karnyú...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyon fontos lett volna visszatérnie a sikeres útra az élvonalban szereplő pécsi férfi kosárlabdacsapatnak, amelynek volt is esélye arra, hogy győzzön Pakson, de végül a házigazdák örülhettek. Bosszantó, hogy immár sokadszor léptek ugyanabba a folyóba Manjgaficék…

Az utóbbi hetek formája alapján esélyesebbnek tűnt a házigazda Atomerőmű SE, hiszen hat bajnokiból ötöt megnyertek a paksiak, míg az NKA Universitas Pécs zsinórban három vereséggel a háta mögött ugrott neki ennek a mérkőzésnek. Ugyanakkor mindenki tisztában volt vele, hogy ebben a mezőnyben szinte bárki bárkit megverhet, vagyis jó játékkal lesz sansz a sikerre idegenben is.

Így is történt: hajszálnyira voltak a győzelemtől a pécsi srácok! A nagyszünetben ugyan kilenc ponttal vezettek a paksiak (44-35), ám a harmadik negyedben csodálatosan játszottak Scherer Bálinték, akik fordítottak, így az utolsó felvonásnak 61-64-ről mentek neki a csapatok. A 37. percben még 74-72-re a vendégek vezettek, s bizony meg is nyerhették volna a mérkőzést, hiszen néhány másodperccel a vége előtt támadhattak a győzelemért, ám 80-79-es állásnál, amikor jó lett volna egy fault, vagy egy szimpla dupla, Manjgafic beleállt egy távoliba, amit elhibázott – ezzel elúszott a meccs. Ha ez lett volna az első ilyen eset, fátylat rá, gondolnánk, de pontosan ugyanez történt Kecskeméten, majd nem is olyan régen az NKA Arénában a Kaposvár ellen: jó lenne más megoldást tartogatni ilyen szituációkra, mert a Manjgafic-tripla nem jön, csak a fájó, hiperszoros vereség!

Sebastjan Krasovec: – Gratulálok a csapatomnak a nagy küzdelemért, igazi harc folyt a pályán! Lepattanózásban megvertek minket, Durmo remek volt ma, húsz lepattanót szerzett. A harmadik negyedben ritmust vesztettünk, később Mario is megsérült, reméljük nincs komoly probléma. A Pécs sok hárompontost dobott és sok támadólepattanót szerzett, ebből adódtak a problémáink. Boldog vagyok, hogy nyertünk, ezen az úton kell előre haladnunk, a Kaposvár is kemény ellenfél lesz.

Goran Tadic: – Gratulálok a Paksnak, ez zsinórban a harmadik győzelmük volt, sokkal jobban játszanak, mint korábban. Jó a keretük, persze mindig vannak hiányzók. Kemény, küzdelmes mérkőzést játszottunk ma este, szeretnék gratulálni a csapatomnak is, mert oroszlánként küzdöttünk. Sajnos a végén nem volt szerencsénk. Folytatnunk kell a munkát, és hazai pályán ki kell javítanunk ezt a vereséget.

Atomerőmű SE–NKA Universitas Pécs 81-79 (19-14, 25-21, 17-29, 20-15)

Férfikosárlabda-NB I. A csoport, 16. forduló. Paks, ASE Sportcsarnok. Vezette: Földházi Tamás Péter, Pozsonyi László, Jakab László Imre. Atomerőmű SE: Ihring 6, White 27/6, Géringer 3/3, Nicholson 13/3, Wright 13/6. Csere: Kovács Á. 5/3, Kucsora 2, Wooten 5, Kékesi 5/3, Dorogi 2. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec. NKA Universitas Pécs: Nikolic 4, Kovács P. 6/6, Scherer 10/6, Durmo 23/3, Manjgafic 23/9. Csere: Walker 13/9, Kerpel-Fronius, Lados, Benke, Herger. Vezetőedző: Goran Tadic.