Címlap Sport Megtörtént, a...

Megtörtént, amire senki sem számított: 25 év után távozik Berlinből Dárdai Pál

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megszűnt a szerződéses viszony a Hertha BSC és Dárdai Pál között, aki így 25 év után mond búcsút a berlini klubnak – írja az M4 Sport.

Dárdai Pál játékosként 1997-ben a BVSC-től igazolt a Herthához, ahol 2012 nyaráig klubrekordot jelentő 366 mérkőzésen lépett pályára. Már abban az évben elkezdte a munkát az U17-es gárdánál, majd 2015-től 2019-ig az első csapat felkészülését irányította, közben megbízott szakvezetőként hét meccsen a magyar válogatott kispadján is ült. Két éve visszakerült a Hertha korosztályos csapatához, aztán tavaly januártól novemberig ismét a Bundesligában dolgozott. Az első csapatnál június végéig szólt a megállapodása, a junioroknál pedig határozatlan idejű kontraktussal rendelkezett.

A Bild beszámolója szerint a Hertha és Dárdai megegyezett a szerződésbontásról, az értesülést megerősítette Fredi Bobic ügyvezető is.

A lap úgy tudja, hogy a Hertha „alacsony hétszámjegyű”, azaz milliós nagyságrendű összeget fizetett euróban végkielégítésként a berlini klublegendának. A szerződés felbontása azt is jelenti, hogy Dárdai Pál a továbbiakban bárhol vállalhat edzői megbízatást.

A Hertha nem maradt magyar tréner nélkül, Bódog Tamás Sandro Schwarz munkáját segíti másodedzőként.