Címlap Balhé 2023-ra tolód...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Amint azt a Pécs Aktuál megírta, 800 millió forintot nyert még az előző városvezetés egy 2018-as pályázaton a Lauber Dezső Sportcsarnok energetikai felújítására, de a munka azóta sem kezdődött el – pedig egy hónapja még nagyon bizakodóan beszélt erről Máté János az önkormányzati kiadványnak.

A projekt támogatási szerződését már 2019-ben – még a választások előtt – aláírták.

Elméletileg tehát akadálytalanul megindulhatott volna már abban az évben a Sportcsarnok igencsak esedékes felújítása.

Lapunkhoz számos információ jutott el azzal kapcsolatban, hogy mi folyik a háttérben, és miért „nem történt kapavágás” évekig az ügyben. Hogy tisztán lássunk – és olvasóink is – kérdéseket küldtünk a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-hez és a Pécsi Városfejlesztési Zrt.-hez is.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere és Máté János, a PSN Zrt. vezetője megtekintenek (Forrás: PSN Zrt.)

A lényeg

A kérdéseinket és az azokra érkezett válaszokat cikkünk végén szó szerint bemutatjuk. Akinek nincs ideje olvasgatni, azok kedvéért a lényeg:

Évek óta nem sikerül kivitelezőt találnia a városnak.

Hosszabbíthat a város, addig nem bukja el a pénzt

A jó hír az, hogy noha már évekkel ezelőtti pályázatról és döntésről van szó, amely azóta sem indult el; a megítélt támogatást egyelőre nem bukja el a város. Bár eredetileg 2022. december 31. volt a projekt zárásának időpontja, Pécs 2023 végéig kérhet halasztást a befejezésre.

Forrás: PVFZRT.hu

Hosszadalmas ügy

Fontos tudni, hogy egy-egy ilyen beruházás, fejlesztés nem tud heteken-hónapokon belül átmenni. Információink szerint a pályázati szakaszt követően, amikor már rendelkezésre állt a 800 milliós forrás, kezdték meg a projekt részletes és pontos (kiviteli) tervezését – még szintén az előző városvezetés idején. Majd csak ezt követően volt lehetőség elindítani az első közbeszerzési eljárást, amelynek során az a cél, hogy megtalálják azt a céget, amely a tervek alapján a munkát elvégzi. Az első közbeszerzést 2020 májusában írta ki már az új városvezetés, de ez eredménytelen lett, majd az utolsót pedig 2021 őszén tették közzé – az elérhető adatok szerint.

Az sem ritka már jó pár éve – a folyamatosan változó nyers- és alapanyagárak miatt -, hogy az ajánlatot tevő, nyertes kivitelező időközben módosítani akarja az összeget, mert a megnyert, rendelkezésre álló eredeti összegből már nem valósítható meg a projekt az időközben megváltozott árak miatt. Olyan is bőven előfordul, hogy mire a közbeszerzésre kerülne a sor, már tudható, hogy az összeg kevés lesz az eredeti tervekre, és módosítani kell.

Az új Vásárcsarnok építése is azért húzódott sokáig, mert többször is újra kellett tervezni az egészet 2018-2019-ben, hogy Pécs beleférjen a pénzügyi keretbe. Végül ez különféle manőverekkel és némi plusz forrással, kormányzati segítséggel sikerült,

így a kivitelező el tudta kezdeni, majd be tudta fejezni a munkát az összegből – de már csak idén nyárra.

Kérdések és válaszok

1. Mit lehet tudni, milyen fázisban van most a projekt?

A projekt kapcsán folyamatban van a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII törvény (Kbt.) második rész szerinti uniós nyílt közbeszerzési eljárás bírálati szakasza.

2. Miért nem adták még át a munkaterületet a kivitelezőnek?

A munkaterület átadására az eredményes közbeszerzési eljárás lezárását követően lesz lehetőség.

3. Igaz-e az az információ, hogy a nyertes pályázót kizárták? Ilyenkor automatikusan a második lép a helyére, vagy új közbeszerzési eljárást kell kiírni?

A nyílt kiviteli közbeszerzési eljárás jelenleg még folyamatban van, így arról – a Kbt. szigorú titoktartási előírásaira tekintettel – jelenleg információ az Ajánlatokról és az Ajánlattevőkről nem adható ki.

4. Úgy látjuk, hogy a közbeszerzési eljárást az elmúlt években többször is kiírták. Ez miért történhetett meg?

Tárgyi projekt kapcsán két alkalommal került kiírásra közbeszerzési eljárás, az első eljárás eredménytelenül zárult, így Önkormányzat a lezárást követően azonnal megindította a második új eljárást, amely még folyamatban van.

5. Úgy látjuk, a projektet 2022. december 31-ig kell lezárni. Ez azt jelenti, hogy addig a beruházásnak (korszerűsítésnek) be kell fejeződnie?

Az Irányító Hatóság jelzése alapján a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési ciklushoz kapcsolódó beruházásokat 2023 IV. negyedévében szükséges befejezni. A jelenleg aktuális Támogatási Szerződés átütemezésére az eredményes közbeszerzési eljárás lezárását követően van lehetőség.

6. Mikor léphetnek újra pályára a sportolók?

Vállalkozási szerződés tervezet szerint a kivitelezésre rendelkezésre álló idő 6 hónap, amely után 30 nap műszaki átadás átvételi eljárás lebonyolítására van szükség. Egyeztetve a PSN Zrt.-vel cél az, hogy a munkák szakaszolásával a lehető legrövidebb ideig kelljen a sportolóknak elköltözni az épületből.

7. A munkálatok során van-e arra lehetőség, hogy egy-egy sportesemény, koncert megrendezésre kerüljön? Vagy a munkaterület ilyen szinten „nem osztható” fel?

A kivitelezés során vannak olyan munkafolyamatok, amelyek esetében biztonsági okok miatt a csarnoktér teljes lezárására van szükség, így ebben az időszakban kizárólag a Kivitelező és a projektben résztvevők mehetnek be a munkaterületre. Van több olyan munkafázis, amely során az épület használata részlegesen biztosítható, azonban ezeket a Nyertes Vállalkozóval és a Szakhatóságokkal is külön kell egyeztetni.

8. Szeretnénk érdeklődni, hogy a 2019-ben megnyert Lauber Dezső Sportcsarnok energetikai fejlesztése projekt miért nem indult el máig?

A projekt kapcsán a tervezési munkák ellátását követően a lehető leghamarabb megindításra került a nyílt kivitelezési közbeszerzési eljárás, amely 2021-ben eredménytelenül zárult. Önkormányzatunk a lezárást követően azonnal megindította az új eljárást, amely még folyamatban van.

9. Mi az oka annak, hogy 3 éve nem tud megvalósulni a felújítás?

A 8. pontban leírt tervezési tevékenység csak az elnyert pályázat alapján megkötésre került Támogatási Szerződés birtokában indulhatott meg. Az első közbeszerzési eljárás az elkészült kivitelezési tervdokumentáció alapján kerülhetett kiírásra és a tekintettel az uniós forrás igénybevételére a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya szigorú, folyamatba épített ellenőrzése mellett volt lebonyolítható még úgyis, hogy az végül eredménytelenül zárult.  Ezt követően kerülhetett sor az ismételt eljárás megindítására amely jelenleg is folyamatban van a KFF ellenőrzése mellett.

10. Mikor kezdődhet meg?

lásd a 2.sz. kérdésre adott választ.

11. Rendelkezésre áll még a forrás?

A Támogatási Szerződésben rögzített uniós forrás rendelkezésre áll.

12. Máté János korábban sajtónyilvánosan feltételes módban beszélt a szeptemberi kezdésről. Miért csak feltételes módban?

A közbeszerzési eljárás lezárásról csak feltételes módban lehet nyilatkozni annak eredményes lezárásáig, amelyről PMJV Önkormányzata tud döntést hozni.

13. Milyen kivitelező végezheti el a munkát és milyen határidővel?

lásd a 3. és 6. sz. kérdésre adott választ.

14. Mi van jelenleg a sportolókkal, akik használnák/használják a Sportcsarnokot? Több sportoló jelezte nekünk: nem tudnak már visszamenni, mert máshol “rendezkedtek be”.

A sportszervezetek vezetőivel tárgyalunk, nem sportolókkal. Mindig a rendelkezésünkre álló információt biztosítjuk számukra azonnal. Hónapra hónapra időpont-egyeztetéseket tartunk, és ameddig nincs hiteles információnk a végleges lezárásról, addig biztosítani fogjuk hónapról hónapra, az egyeztetések szerint az edzések és mérkőzések megtartásának lehetőségét.