Címlap Sport Megvan a PEAC...

Megvan a PEAC-Pécs második idegenlégiósa

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Javában készül a következő idényre a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapata, amely megtalálta második légiósát: a lett válogatott Paula Strautmanéra hármas és négyes poszton számíthat majd Csirke Ferenc vezetőedző.

A felkészülést hétfőn kezdte meg a PEAC-Pécs a Rátgéber Kosárlabda Akadémián, a Csirke Ferenc és Szentendrei Áron alkotta edzőpáros tizenegy játékossal vágott bele a munkába. A csapat első idegenlégiósa, a közelmúltban szerződtetett szerb center, Tijana Ajdukovic-Andusic szeptember elején csatlakozik majd társaihoz.

A klub ma bejelentette, hogy megvan a második külföldi játékos is, a 23 éves lett válogatott, Paula Strautmane is a PEAC-Pécset erősíti a következő idényben. A 183 centi magas, elsősorban hármas és négyes poszton bevethető kosaras az előző szezont az Euroligában szereplő TTT Riga együttesében töltötte, vagyis rendelkezik nemzetközi tapasztalattal.

– Fiatal, mégis meghatározó tudású, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező játékost sikerült leigazolnunk, egy olyan lányt, aki több poszton bevethető, igazi fregoli-ember, jó lepattanózó és jó védőjátékos hírében áll – mondta Kond Árpád ügyvezető. – Nekünk a klub jelenlegi gazdasági helyzetében különösen kell figyelni arra, hogy milyen feltételekkel, milyen képességű külföldi játékost szerződtetünk, úgy érzem, e tekintetben is jó döntést hoztunk. Természetesen a kiválasztás a szakmai stábunk dolga volt, és az igazolást az edzőink is preferálták, mivel az új lett kosárlabda-generáció egyik legnagyobb reménységét tudjuk majd a sorainkban. Örülök annak, hogy a vírushelyzet után újjáéledő idényre le tudtuk igazolni Strautmanét, aki nemzeti ünnepünkön érkezik majd Pécsre, és az orvosi vizsgálatok után kapcsolódik be a csapat edzésmunkájába.

A PEAC-Pécs az első felkészülési mérkőzését szeptember 4-én játssza le, a BKG Príma Akadémia együttesét fogadja.