Címlap Arc Könnyek közt ...

Könnyek közt kért segítséget a kilakoltatás előtt álló rákos pécsi édesanya

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kovács Izabella az egyetemi városrészben él együtt édesanyjával és 9 hónapos kislányával Míneával, akit mindössze 52 ezer forintos gyesből tart el. Helyzetük akkor vált igazán kritikussá, amikor a meleg vizet és az áramot is kikapcsolták lakásukban, mindennek tetejében a főbérlő még a bejárati ajtót is levetette. Iza ráadásul egy válóper közepén van, és idestova kilencedik éve küzd a rákkal.

Kovács Izabella rosszindulatú daganatát először kilenc évvel ezelőtt diagnosztizálták. Azóta többször műtötték, közel 40 centit eltávolítottak a vastagbeléből, kemoterápiás és sugárkezelésen is átesett. A beavatkozások ellenére 2014-ben, majd várandóssága alatt is kiújult a betegsége.

Azon túl, hogy az ő, és édesanyja összes pénzét is Iza kezeléseire költötték, a koronavírus sem kedvezett a pécsi nőnek: a család egyetlen keresőképes tagja, Iza édesanyja elveszítette az állását. Így nem maradt más bevételi forrás, mint az az 52 200 forint, amelyet Iza az egészségkárosodása után kap.

Nem csoda, hogy rövid időn belül odáig jutottak, hogy nem tudták fizetni az albérletüket. Július óta nincs villanyuk, a meleg vizet is kikapcsolták a lakásban, a főbérlő egy hete pedig levetette a bejárati ajtót.

Azóta se éjjelem, se nappalom. Nem alszom, a kislányomra figyelek. Féltem. Félek.

A Pécs Aktuálnak elmondta az édesanya, hogy a főbérlőtől nem kaptak haladékot a bérleti díj fizetésére, augusztus végéig menniük kell. Segítségük sincs, Iza ráadásul éppen a válópere kellős közepén van.

A kemoterápiák és a sugárkezelések után azt mondták, hogy az anyaságot felejtsem el. A kislányom egy angyal, nekem őt úgy küldték.

A nőnek itt tudunk segíteni: