Elképesztő szezont fut a felnőtt csapat, sorra veri ellenfeleit, ennek köszönhetően meg is van a bajnoki cím – van ok az örömre!
Címlap Sport Nagyon megy a...
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 nap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár nincs még vége a bajnokságnak, a hátralévő mérkőzéseket már bajnokként fogja megvívni a PTE-PEAC-SIPO női kézilabdacsapata, amely megnyerte az NB II. Dél-nyugati csoportját. De nem csak a felnőttek tették oda magukat ebben a szezonban, hanem az ifik is, ők is aranyérmesek lettek!

Fantasztikus szezont produkál a PTE-PEAC-SIPO női kézilabdacsapata az NB II-ben, hiszen ezidáig egyetlen pontot sem veszített, így nem meglepő, hogy három fordulóval a vége előtt már bajnoknak vallhatja magát. A lányok kétségtelenül nagyon boldogok, mert elérték a céljukat, és ennek köszönhetően jöhet a magasabb osztály.

– A bajnokság megnyerése, az azonnali visszajutás volt a célunk, amit sikerült is teljesítenünk – mondta elégedetten a vezetőedző, Székely Katalin. – A szezon előtt megbeszéltem a lányokkal, hogy nem szeretném, ha számolgatnunk kellene, nyerjünk meg minden meccset, és akkor nem lehet gond. Nagyon örültem neki, hogy ők ugyanígy gondolkodtak, mert úgy érzik, az NB I. B-ben van a helyünk, ott akarnak játszani.

A kiváló szereplés egyrészt annak köszönhető, hogy jórészt együtt maradt az előző szezon csapata, volt tehát egy remek mag, amire lehetett építeni. Másrészt kiváló szakmai stáb dolgozott a lányokkal: Székely Katalin munkáját Tolsztih Szergej elsősorban védekezésért felelős másodedzőként segítette, Radochay Beáta a kapusedzői feladatokat is ellátta amellett, hogy védett is, az erőnlétért pedig két szakember, Balásy Csaba és Bak Barnabás felelt.

– Nagyon kemény munkát végeztünk a lányokkal, gyakorlatilag NB I. B-s ritmusban edzettünk, dolgoztunk. Örülök, hogy vevők is voltak rá! A védekezésünk rengeteget fejlődött, rendszerint húsz gólon tartottuk az ellenfeleinket, a hozzáállás, a munkamorál is extra volt, szóval egy rossz szavam nem lehet.

A felnőtt csapat mellett az U20-asok is kitesznek magukért ebben az idényben, ők is szenzációs évet produkálnak. A bajnoki cím már itt is a zsebben van, megnyerték a másodosztályt, így a következő szezont a legjobbak között tölthetik.

– Az első ötbe kerülést céloztuk meg náluk, de olyan szorgalommal, akarattal dolgoztak a lányok, hogy megnyerték a bajnokságot. Óriási gratuláció jár nekik, ez hatalmas teljesítmény volt, megérdemlik, hogy az elitben szerepeljenek! – méltatta az U20-asokat is vezetőedzőként irányító Székely Katalin.

PTE-PEAC-SIPO–Tempo KSE U21 44-18 (24-10)

Női kézilabda NB II. PTE-PEAC-SIPO: Radochay – Jarjabka 5, Kanyó, Dézsi 3, Kajdi K. 1, Kovács 3, Imrei 8. Csere: Kajdi I., Szabó 6, Bréda 6, Takács 1, Leitner 1, Barta 4, Bálványos 1, Palaczki 3, Jakab 2. Vezetőedző: Székely Katalin.

Székely Katalin: – Bajnokcsapathoz méltó játék és hozzáállás! Büszkék vagyunk rátok! Külön köszönet jár a Tempo csapatának is, akik ugyan nagyon kevesen tudtak eljönni hozzánk az U20-as keretükkel, mégis becsülettel végig küzdöttek, és egy szimpatikus játékot mutattak!