Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hangulat csodálatos volt, nagyon sokan szorítottak a pécsi női kosárcsapatnak a Lauber Dezső Sportcsarnokban, de sajnos ez sem volt elég. Az NKA Universitas PEAC ugyanis nagyon rosszkor fogott ki pocsék napot – gyakorlatilag esélye sem volt a DVTK ellen. Kár érte.

A két győzelemig tartó párharc 1-1-re állt, aki ezt a pécsi meccset megnyeri, az a bronzérmes. Mindkét csapat nagyon akarta ezt a sikert, nagy kérdés volt, hogy az utolsó, minden eldöntő mérkőzésen kinek jön ki jobban a lépés.

A lelátóra nézve úgy érezhettük, hogy itt és most nem veszíthetnek Kiss Virágék. Nagyon sok szurkoló szorított ugyanis nekik, ennek elégnek kell lennie, gondoltuk.

Nem volt elég. Azért nem, mert sajnos pont ezen a meccsen fogott ki olyan rossz napot az NKA Universitas PEAC, hogy tízezer pécsi drukker sem tudott volna segíteni. Az első negyed még úgy-ahogy elment (mondjuk az is 16-23-ra végződött), a második azonban katasztrofálisra sikeredett, amíg a házigazdák 6 pontig jutottak, addig a vendégek 23-at termeltek! Maradva a számoknál: Csirke Ferenc együttese 6/27-es mutatót produkált mezőnyből, ami 22 százalékos dobási pontosságot jelentett. Ezzel pedig nem lehet nyerni.

A zuhanórepülés rendesen el is csendesítette a közönséget, a nagyszünetben pedig mindenki azt találgatta, miért történik az a pályán, ami. A többség arra tippelt, hogy pont mostanra fáradtak el a pécsi lányok. Hittük is, meg nem is.

A folytatást illetően kicsit még bíztunk a csodában, néha fel is csillant némi halvány remény, de mínusz 24 pontról nem lehetett visszajönni. Voltak szép megmozdulások, mint Dudásová triplája, Wentzel és Simon Zsófia egy-egy duplája, amelyek láttán még fel-felpörgött a hazai publikum, a DVTK azonban van annyira jó csapat, hogy ebben a helyzetben nem hagyta kiénekelni a szájából a sajtot. A percek lassan lepörögtek, s fél kilenc után nem sokkal bele kellett törődni, hogy ez a bronzérem most elúszott, amiért nagy kár – az egész szezon során nyújtott produkcióért, az emlékezetes győzelmekért viszont jár a kalapemelés és a dicséret a pécsi lányoknak!

Az NKA Universitas PEAC-nak tehát nem sikerült éremmel zárnia az idényt, néhány száz kilométerrel arrébb, egész pontosan Körmenden viszont pécsi győzelemtől volt hangos a helyi csarnok! A fiú U20-as bajnokság nyolcas döntőjében, a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokságon ugyanis a Rátgéber Kosárlabda Akadémia csapata végzett az élen: a Sértő Ádám által irányított együttes mind az öt meccsét megnyerte, a fináléban a Budapesti Honvédot verte magabiztosan, s így felért a csúcsra.

NKA Universitas PEAC–DVTK 56-73 (16-23, 6-23, 17-14, 17-13)

Női kosárlabda NB I. A csoport, 3. helyért, 3. mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 2200 néző. Vezette: Cziffra Csaba, Goda László, Farkas Gábor. NKA Universitas PEAC: Dudásová 8/6, Marshall 5, Wentzel 10, Nelson 3, Kiss V. 20. Csere: Simon Zs. 4, Sarok 2, Brajkovic 4, Selcova, Laczkó, Olawuyi, Bojtár B. Vezetőedző: Csirke Ferenc. DVTK: Vorpahl 8, Aho 2, Bernáth 2, M. Jovanovic 6/3, Green 27. Csere: Kuster 12/3, Kányási 16/3, Kiss A., Tóth F., Vég-Dudás. Vezetőedző: Völgyi Péter.