Címlap Sport Nem sok hiány...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az NKA Universitas PEAC női kosárlabdacsapata elszenvedte hatodik bajnoki vereségét, miután Szekszárdon négy ponttal, 63-59-re kikapott.

A két csapat jelenleg hasonló játékerőt képvisel, amit jól mutat a tabellán elfoglalt helyezés és az eddigi eredmények is. A pécsi lányok a negyedik, a szekszárdiak az ötödik helyen állnak, előbbiek a mérkőzés előtt 15 győzelmet arattak és 5-ször kaptak ki, utóbbiak mérlege 13/7 volt.

Fontos volt tehát ez a bajnoki mindkét csapat számára, elsősorban azért, mert köztük dől el, hogy ki végez a negyedik, és ki az ötödik helyen. Aki előrébb zárja az alapszakaszt, az pályaelőnnyel indít a rájátszásban – nem kérdés, sokat érne egy egymás elleni csata során. A pécsi lányokra az alapszakasz utolsó körében egy Sopron elleni hazai derbi vár, a Szekszárd pedig a Győrt fogadja.

A szekszárdi bajnokit csodásan kezdték a pécsiek, Kiss Virág duplájával az 5. percben már 17-7-re vezettek. Sajnos törvényszerű volt, hogy nem lesz ez ilyen sima – a negyed végére már vissza is kapaszkodott a Szekszárd, hogy aztán a nagyszünetre fordítson, 32-30-as állásnál mehettek pihenőre a csapatok.

A harmadik negyedben nem dőlt el semmi, a hazaiak előnye csupán két ponttal nőtt, vagyis a döntés az utolsó felvonásra maradt. A 36. percben Gwathmey értékesített két büntetőjét követően 51-51 volt az állás, hogy aztán pillanatok alatt elússzon a hajó: a Szekszárd 10-0-s etapot produkált, és ezzel eldöntötte a meccset (61-51). A nagyot hajrázó pécsiek még visszajöttek mínusz kettőre, ami az egymás elleni összevetésben nagyon jól nézett ki (ősszel Pécsett 67-65-re győztek Wentzel Nóráék), de az utolsó két pont Goree nevéhez fűződött, így 63-59-re nyert Zseljko Djokics együttese.

Az alapszakasz utolsó köre dönt tehát arról, melyik csapat végez a negyedik, illetve az ötödik helyen. Ha ugyanannyi győzelme lesz mindkettőnek, a Szekszárd kerül feljebb.

Atomerőmű KSC Szekszárd–NKA Universitas PEAC 63-59 (19-21, 13-9, 14-12, 17-17)
Nőikosárlabda-NB I. A csoport, 21. forduló. Szekszárd, Városi Sportcsarnok. Vezette: Tőzsér Dénes, Makrai Márton, Pozsonyi László. Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer Á. 9, Dudásová 16/3, Miklós M., Goree 15, Krnjics 10. Csere: Mányoky 8/6, Bálint R. 3/3, Wallace 2, Horváth D. Vezetőedző: Zseljko Djokics. NKA Universitas PEAC: Katanic 8/3, Laczkó, Wentzel 9/3, Gwathmey 11, Kiss V. 18/3. Csere: Calhoun 10/3, Simon Zs. 3/3, Rátkai, Szücs R., Sanchez. Vezetőedző: Jovan Gorec.