Az első győzelmet behúzta hazai pályán az NKA Pécs csapata, szombaton jön a folytatás (Fotó: NKA Pécs)
Címlap Sport Nem volt pard...
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyon jó volt látni, hogy mekkora az érdeklődés a pécsi kosárdöntő iránt: az NKA Pécs és a PVSK-Veolia egymás elleni csatájára több mint ezer szurkoló volt kíváncsi. Aki ott volt, nem bánta meg, hogy sportos esti programot választott, mert remek hangulatot és jó meccset kapott.

Már fél órával a kezdés előtt nagy volt a nyüzsgés az NKA Aréna bejáratánál, folyamatosan jöttek a szurkolók. Nem csak azok, akik a házigazda NKA Pécs csapatának szorítanak, jócskán akadtak PVSK-drukkerek is, így aztán várható volt, hogy nagy hangpárbaj lesz a lelátón – így is történt.

Persze a több mint ezer szurkoló elsősorban arra volt kíváncsi, hogy milyen csata zajlik majd a pályán, és bizony ebben sem kellett csalódniuk. A bajnoki döntő első meccse a nagyszünetig nagyon izgalmasan alakult, hol a házigazdák, hol a vendégek kapták el jobban a fonalat. A rajt az NKA Pécsnek sikerült jobban, Meleg Gergőék hamar elhúztak 9-3-ra, ám ekkor jött a PVSK, és az első negyed végén már 16-20-at mutatott az eredményjelző. A második tíz percben is sokáig Szrecsko Szekulovics együttesének állt a zászló, de a hajrá a hazaiaknak sikerült jobban, akik a nagyszünetben már öt ponttal előrébb tartottak (42-37).

A nagyszünet után mindössze néhány perc kellett csak ahhoz, hogy eldőljön a találkozó – az NKA Pécs faképnél hagyta ellenfelét. Nagyon jól, felszabadultan, gyorsan, és nem mellesleg pontosan játszottak Ivica Mavrenski tanítványai, akik pillanatok alatt húsz pontra hízlalták az előnyüket (60-40). A PVSK-nak ebben a periódusban már nem volt ereje talpra állni, sőt, még jelentősebb hátrányba került, a 36. percben már harminc volt közte (82-52). A döntő első meccsét végül 90-64-re nyerte meg az NKA Pécs, így 1-0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban – szombaton a PVSK pályáján ismét találkozik a két csapat!

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Különösen a második félidőben játszottunk jól. Továbbra is két lábbal a földön kell maradnunk, mert mi jól játszottunk, ellenfelünk nem annyira, ezért ez a különbség nem teljesen reális. Ez csak a döntő első meccse volt, a következő totálisan más lesz. Fel kell készülnünk, szombaton újra találkozunk!

Szrecsko Szekulovics: – Gratulálok az Akadémiának a győzelemhez! Mi elsősorban a harmadik negyedben nagyon gyenge produkciót nyújtottunk, szégyellem magam! Remélem, ilyen rosszul még egyszer nem tudunk játszani, mert ilyen stílussal egy döntőben nem lehet sikert elérni.

NKA Pécs–PVSK-Veolia 90-64 (16-20, 26-17, 30-12, 18-15)
Férfikosárlabda NB I. B Piros csoport, döntő, 1. mérkőzés. Pécs, NKA Aréna, 1100 néző. NKA Pécs: Kerpel-Fronius 12/3, Kollár 18/9, Benke 2, Meleg G. 15/6, Djordjevics 12/6. Csere: Meszlényi 11/3, Lados 5/3, Rátvay 4, Scherer 7, Kazy 3, Herger 1, Rátgéber T. Vezetőedző: Ivica Mavrenski. PVSK-Veolia: Takács 2, Harler 7, Molnár 8/6, Bíró O. 3/3, Horti 14. Csere: Halász 7/6, Tóth N. 9, Németh 4, Antóni 8/3, Bíró L. 2, Radó, Kalmár. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.