Címlap Sport Óriásit judóz...

Óriásit judózott Kenderesi, ezüst került a nyakába!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Érdemes megjegyezni Kenderesi Tamás, pécsi úszó mellett Kenderesi Péter nevét is. Igaz, ő nem annyira a medencében, mindinkább a tatamin ér el bravúros eredményeket. A PVSK sportolója legutóbb Horvátországban bizonyított. 

A horvátországi Porecben rendezett ifjúsági Európa-bajnokság egyéni küzdelmeinek utolsó napjára is jutott magyar érem, Kenderesi Péter (90 kg) ezüstérme nagyon szépen csillog. Edzője szerint kevesen múlt az aranyérem.

Kiemeltként erőnyerő volt az első körben, majd három ragyogó ippongyőzelemmel jutott be a fináléba. Előbb a horvát Visnjic, majd a német Dukow adta meg magát ellene, ahogyan az elődöntőben az ukrán Judanov is, utóbbi a hosszabbításban veszített.

A döntőben a világranglista első helyén álló szerb Bulaja volt Kenderesi Péter ellenfele,

aki néhány hete a bukaresti Európa-kupa viadal döntőjében le tudta győzni a PVSK sportolóját. A visszavágás Porecben nem sikerült, pedig Péter nagyon biztatóan kezdett, a második percben vazaris előnyt harcolt ki magának, de a szerb judós fordítani tudott.

Kenderesi Péter

Nagyon büszkék vagyunk Péterre tisztességesen küzdött, nem sokon múlt, hogy aranyérmes legyen. Peti lényegében az idén lépett igazán ki a nemzetközi porondra, áprilisban Teplicében Európa-kupát nyert, májusban, Bukarestben ezüstérmet szerzett.

– Kersics Antal, Péter egyik edzője.

Örülök a második helynek

– nyilatkozta Kenderesi Péter. Hozzátette: alaposan kielemeztük az ellenfeleinket, és akár az arany is benne lehetett volna. A döntőnek voltak olyan momentumai, amit a magam javára tudtam volna fordítani. De nagyon fontos ez az eredmény a pályafutásom szempontjából, elégedett vagyok, és megyek tovább ezen az úton.

Gratulálunk!