Nagyon szép eredményekkel zárta a Tunéziában megrendezett nemzetközi szenior versenyt a pécsi Komáromi Mária: ötször állhatott dobogóra.
A Vörös Meteor versenyzője épp akkor ünnepelte 77. születésnapját, amikor megérkezett Tuniszba. A 16 nemzet több mint 300 sportolójával megrendezett nemzetközi versenyt olyannyira értékelték Tunéziában, hogy az egyik versenynapon az elnök is megtisztelt a kíséretével, továbbá zenekarral.
– Fantasztikus érzés volt ezt átélni! – mesélte a Pécs Aktuálnak Komáromi Mária. – A versenyek Tuniszban az Olimpiai Stadionban zajlottak, a szállás a Hammametben volt, nagyon figyeltek ránk, mindent kiválóan megszerveztek, minden nap vittek-hoztak minket a buszok.
Komáromi Mária végül alaposan kitett magáért, öt számban is érmes lett: 200 mellen a dobogó legfelső fokára állhatott, 50 mellen, 50, 100 és 200 háton pedig ezüstérmet akaszthattak a nyakába.
– Nagyon szerettem volna 200 háton aranyat nyerni, ám annak ellenére, hogy jó időt úsztam, nem sikerült, de ez nem szomorított el. Mellen az időeredményeim a vállsérülésem miatt kicsit rosszabbak voltak, de úgy tűnik, a többieknek sem sikerült minden.
Júniusban két hazai verseny vár rá, majd októberben Cipruson vagy Romániában várja a medence (ez függ az anyagi lehetőségektől), továbbá tervben van az első nyíltvízi úszás a csongrádi Serházzugon.
Nagy szeretettel gratulálunk, Mária!
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2024/05/440594356_851045546859384_1664867405850020439_n-577x1024.jpg)