A megnyitón Gaszt Roland vitte a magyar zászlót
Címlap Sport Pécsi csapatk...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az elődöntőben a spanyolok ellen 10-7-re nyert, így ma este az aranyéremért játszhat a magyar vízilabda-válogatott Belgrádban az U18-as világbajnokságon. A csapat kapitánya a pécsi Gaszt Roland, másodedzője pedig Lukács Gergely – miattuk is nagyon szurkolunk!

Ragyogóan vette az akadályokat a magyar U18-as vízilabda-válogatott a Belgrádban zajló világbajnokságon. A negyeddöntőben lemostuk az olaszokat, a 11-4-es siker elődöntöt ért, ahol aztán a spanyolokat is elkalapálták a fiúk: 10-7-re győztek.

Most tehát már a döntőre készül a magyar csapat, amelyre 20.30-kor kerül sor, az ellenfelünk pedig Szerbia lesz. A nagy csata előtt a Pécs Aktuál számára szakított egy kis időt a válogatott csapatkapitánya, a pécsi Gaszt Roland, aki kiválóan játszott az előző meccseken – a spanyoloknak négy, az olaszoknak három gólt vágott! Egyértelmű tehát, hogy az együttes húzóemberének számít.

– Nagyon vártuk már ezt a napot, ezért készültünk, ezért dolgoztunk egész évben! Büszke vagyok a csapatra, mert tényleg szívvel-lélekkel játszottunk eddig az összes mérkőzésünkön! Ma ugyanezt kell hoznunk, csak így lehet esélyünk a szerbek ellen. Az aranyig nincs megállás! – mondta lapunknak Gaszt Roland.

Sikerült megszólaltatnunk Lukács Gergelyt is, aki másodedzőként van ott a válogatottal a világbajnokságon. A kiváló pécsi szakember lapunknak elmondta, minek köszönheti Gaszt Roland, hogy csapatkapitányként vezetheti a vébén a magyar csapatot.

– Pontosan ilyen az, amikor a tehetség szorgalommal és alázattal párosul! Roland nagyon sokat dolgozik azon, nagyon sok energiát fektet bele annak érdekében, hogy így teljesítsen, ráadásul a sport mellett az iskolában is hasonlóan áll helyt. Arra kell majd figyelnie a továbbiakban, hogy ez maradjon is így, de őt ismerve biztos vagyok benne, hogy ezzel sem lesz probléma! – fogalmazott Lukács Gergely!

Bízunk benne, hogy világbajnoki aranyéremmel tér majd haza a magyar válogatott és a pécsi fiúk!

Szurkolunk nektek!

Nagyon együtt van ez a csapat, a döntőben a házigazda szerbek várnak a magyar fiúkra (Fotó: Dobos Sándor)
Az olaszok elleni derbi után Gaszt Roland lett a meccs embere
Ha az utolsó lépés is összejön, másodedzőként világbajnoki aranyérmes lesz Lukács Gergely