Címlap Sport Remekelt a pé...

Remekelt a pécsi Bicsák Bence, hetedik lett a triatlonosok között!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bicsák Bence a hetedik helyen végzett a férfi triatlonosok versenyében hétfőn a tokiói olimpián, ezzel a sportág legjobb magyar eredményét érte el az ötkarikás játékok történetében. A másik magyar Tóth Tamás a 29. lett.

Az 51 fős mezőny két magyar indulója közül már a 1,5 kilométer úszás is Bicsáknak sikerült jobban, aki aztán a 40 kilométernyi kerékpározásban remekül taktikázva, végig az élmezőnnyel tudott maradni, a 10 kilométeres futás hajrájában pedig maradt még ereje a további felzárkózáshoz, és hetedikként ért célba.

Tóth végig a 30. pozíció környékén küzdött a helyezésekért, és bár kerékpározásban voltak gyengébb periódusai, végül 29. lett.

Az első rajt hibás volt, így meg kellett ismételni, de a második startot követően már folytatódhatott a küzdelem, Bicsák végig a 15-20. hely környékén úszott, míg Tóth a harmincadik pozíciót tartotta meg a táv során. A kerékpárra váltás a mezőny nagy többségének, így a két magyarnak is gond nélkül sikerült, ugyanakkor a tekerés elején valamelyest mindketten leszakadtak, Bicsák a 24., Tóth pedig egészen a 39. helyig csúszott vissza. Ennek ellenére mindketten az első csoportban tudtak maradni a kerékpározás végéig, sőt, Bicsák 30 kilométernél hajrát indított és a kilencedik pozícióban zárta a biciklizést, amellyel megteremtette magának az esélyt, hogy egy jó futással még előrébb végezzen.

A futás első 5 kilométerén Bicsák tartalékolt maradék erejével, de viszonylag szorosan az élmenők mögött maradt, majd óriási hajrával a tizenharmadikról egészen a hetedik helyig jött fel, a célba érés után pedig teljesen kimerülve rogyott a földre. Tóth a futást a 32. helyen kezdte, ezen tudott javítani még három pozíciót a célig.

Az aranyérmet a norvég Kristian Blummenfelt szerezte meg, megelőzve a brit Alex Yee-t, valamint a harmadik új-zélandi Hayden Wilde-ot.

olimpiai bajnok:
Kristian Blummenfelt (Norvégia) 1:45.04 óra
2. Alex Yee (Nagy-Britannia) 11 másodperc hátrány
3. Hayden Wilde (Új-Zéland) 20 mp h.
7. Bicsák Bence 52 mp h.
…29. Tóth Tamás 3:15 perc h.