A sellyei focipályától száz méterre laktak, az édesapja futballozott, majd edzősködött, naná, hogy ő is hamar beleszeretett a sportágba. Az Orlovics családban gyakorlatilag minden férfi játszott vagy játszik most is, a 41 éves Gyulát jelenleg is kapacitálja még a helyi csapat, hogy segítsen be játékosként. A közgazdász végzettségű kockázatelemző majd eldönti, hogy vállalja-e a rizikót.
Nem volt egyszerű utolérni. Szombaton még Kalocsán voltak, ahol az egyik fia, Deján a PMFC színeiben vitézkedett, vasárnap délelőtt Kozármislenyben, öregfiúk derbin volt érdekelt az édesapa, aki délután már Sellyére igyekezett a helyi megye I-es csapat meccsére. Útközben sikerült elcsípnünk.
– Az egész hetem ilyen: ha nem én focizok, akkor a hétéves Deján fiam. Tegnap a kalocsai túra után még fel kellett mennem vele a Tettyére, ahol további két és fél órát játszottunk! Imádja! Mondjuk fürdés után hajszárítás közben el is aludt… Természetesen a másik fiam, a tizenegy éves Dusán is sportol, ő jelenleg a PVTC-nél teniszezik. Kicsit zárkózottabb gyerek, úgy éreztük, neki jobban passzol egy egyéni sport – mesélte Orlovics Gyula.
A sport tehát mindennapos dolog a családban most is, és így volt ez korábban is. Édesapja, idősebb Orlovics Gyula Sellyén futballozott, majd edzősködött, a fia, az ifjabb Gyula pedig annak rendje és módja szerint ment vele mindenfelé: a helyi, és a környékbeli települések pályáin nőtt fel. A házuktól száz méterre volt a sellyei sporttelep, rendszerint estig rúgták a bőrt – addig, amíg édesanyja, Zsuzsa néni (aki pedagógus volt) nem szólt nekik, hogy ideje hazajönni.
Édesapjától örökölte a keménységet: ő lett a „kis Noskó”
Hamar kiderült, hogy nem csak szereti ezt a sportot, hanem konyít is hozzá. Behívták a Baranya-válogatottba, ahol aztán felfigyeltek rá, s a középiskolát már Pécsett, a TÁSI-ban kezdte, a futballt pedig a PMSC-nél folytatta.
– A válogatottban kiszemelt Rocsó (Róth Antal – a szerk.), aki aztán a PMSC-nél a serdülő edzőm lett. Utána az ifiknél Lutz Jakab és Herke Imre dolgozott velünk, tizennyolc évesen pedig már rendszeresen játszottam a másodosztályban szereplő felnőtt gárdában. Az ifi B-re egyébként mindig nagyon jó szívvel emlékszem vissza, mert elképesztő jó csapatunk volt többek között Fónai Balázzsal, Sólyom Csabával, Tolnai Józsival.
A PMFC után aztán jött egy év Komlón, majd Szentlőrinc következett, ahol arany betűkkel írták az aktuális fejezetet. Ahogy fogalmaz, ott tapasztalta meg igazán, milyen érzés örömből focizni! Nem mellesleg folyamatosan jöttek a jó eredmények, állandóan dobogós helyen végeztek, háromszor nyertek bajnokságot, és egyszer feljutottak az NB II-be is (ami akkor az átszervezések miatt a harmadik vonalat jelentette). Annak idején játszott a Felcsútban szereplő Orbán Viktor ellen is (talán még sárgát is kapott róla, emlékszik vissza mosolyogva), aki valószínűleg meg is jegyezte Orlovicsot, mert bizony jobb volt vele egy csapatban lenni, mint az ellenfélnél…
– Édesapám elég kemény védő hírében állt, nem csoda, hogy a szigorú újpesti hátvéd, Noskó Ernő után Noskónak becézték. Én örököltem tőle a keménységet, így aztán hamar kis Noskó lettem.
Futsalban eljutott a felnőtt válogatottságig
Orlovics tényleg olyan volt védekező középpályásként, mint egy pióca, nem lehetett levakarni. Ugyanakkor, tegyük hozzá gyorsan, öröm volt nézni a játékát, mert futballozni is tudott! Ezt támasztja alá az is, hogy nem csak nagypályán érvényesült, hanem teremben is, ahol pedig csak azok élnek meg, akik kellően technikásak.
– Egy idő után eldöntöttem, hogy nem kergetek különösebben nagy álmokat a nagypályás pályafutásommal kapcsolatban, inkább tanulok, valamint Komlón belevágtam a futsalba. Életem egyik legjobb döntése volt! Nagyon élveztem, részt vehettem a főiskolai világbajnokságon, amelyen negyedikek lettünk, ott pedig felfigyeltek rám, és meghívtak a felnőtt magyar nemzeti csapatba. Játszhattam például vb-selejtezőn a legendás horvát védő, Robert Jarni ellen, aki akkor szintén futsalozott. Sajnos a világbajnokságra nem jutottunk ki, mert az utolsó körben pont az olaszokkal kerültünk össze, akik oda-vissza megvertek bennünket, és végül ők nyerték meg a vb-t. Tízszer léphettem pályára, öt gólt szereztem, életre szóló élmény volt!
Orlovics nélkül nincs sellyei foci: a bátyja most is játszik
Akárcsak a futballpályán, a civil életben is megállja a helyét Orlovics Gyula. Közgazdászként végzett, s ennek megfelelően pénzügyi területen helyezkedett el: tizenöt éve kockázatelemzéssel foglalkozik vállalatok, önkormányzatok számára, továbbá 2011 óta TAO-pályázatokat ír futballkluboknak.
– A focit most is imádom, ez az életem, de nagypályán már nem igazán szeretnék játszani, bár a sellyei csapat kapacitál, hogy még szálljak be. A klubnál egyébiránt hat évig elnök voltam, ezt a pozíciót nyáron leadtam, mert rengeteg időt és energiát elvitt, szerettem volna több figyelmet fordítani a családomra. Persze továbbra is mindent megteszek a sellyei fociért, a felnőtt csapatot továbbra is én menedzselem – mondta Orlovics Gyula.
Hozzátesszük: ha végleg szögre is akasztja a csukát, és nem tér vissza a sellyei csapatba, Orlovics akkor is lesz a keretben, a bátyja, az elnyűhetetlen Gergely ugyanis jelenleg is játszik. Sőt, ha az öccsük, Márk nem sérül meg fiatalon, biztosan ő is a pályán lenne.
Hiába, ebben a családban tényleg csak a nők nem fociztak!
