Címlap Sport Szép jövő elő...
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Juhász Dorka először szeretne megragadni az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) szereplő Minnesota Lynx csapatában, de ősszel már Európában játszana, és mivel a magyar válogatott is fontos számára, ha lenne erre lehetősége, szeretne részt venni a nyári Európa-bajnokságon is – hangzott el a közmédiában.

A 23 éves magyar játékos – akit a tengerentúli profiliga keddi amatőr játékosbörzéjén (draft) a 16. helyen választott ki a négyszeres bajnok Lynx – a közmédiának elmondta, új klubja edzőtábora április 30-án kezdődik, de ő már várhatóan jövő hétvégén elutazik Minnesotába, hogy akklimatizálódjon.

A három évig az Ohio State Buckeyest, majd a legutóbbi két szezonban a 12-szeres bajnok UConn Huskies csapatát erősítető kosaras „óriási élménynek” nevezte a New York-i draftot, ami előtt volt pár nap lehetősége a városnézésre, míg utána előadásokon vett részt, mielőtt új együttese csütörtökön elreptette Minneapolisba. Ott megismerhette a csarnokot, néhány szót váltott a szakmai stáb tagjaival, aláírta a szerződését, illetve már kapott egy saját, névre szóló mezt is.

Nagy élmény volt a draft

Az ötéves egyetemi munkám elismerése az, hogy draftoltak. Amikor ott ültem a börzén, akkor fogtam fel igazán, hogy megérte a sok munka meg izzadság, amit a sok sérülés ellenére beletettem a kosárlabdába

– jelentette ki Juhász, akinek egyetemi pályafutása előtt keresztszalag-szakadásból, utolsó kinti idényét megelőzően pedig csuklótörésből kellett felépülnie. Kiemelte, az elején sokat segített neki, hogy nem a középiskolából „esett be” az egyetemi bajnokságba, hanem a PEAC-Pécs együttesében egy szezont játszhatott.

A két sérülés lelkileg és fizikálisan is nehéz volt, hiszen a térdproblémám előtt nagy célokkal készültünk a hazai utánpótlás Eb-re, valamint világbajnokságra is, és sok kérdés volt bennem azzal kapcsolatban, a mozgásom ugyanolyan lesz-e, mint korábban. Ez a csuklómnál is így volt, de mindkétszer jó kezekben voltam, a csapataim pedig támogattak és nem siettették a visszatérésemet

– mondta a 191 centis center, akit ekkor kezdett el érdekelni a sportpszichológia is.

Kiemelte, az Ohio edzője volt az első, aki térdsérülése után felhívta, hogy ennek ellenére is számítanak rá, ez a bizalom pedig sokat jelentett neki. Amikor a harmadik szezonja végén jelezte, szeretne eligazolni, és bejelentkezett érte a Huskies, a vezetőedző Luigi Auriemma személye volt a kulcs.

Láttam, korábban milyen játékosok kerültek ki a kezei alól, ráadásul az első, egyórás megbeszélés során nem hitegetett azzal, mennyit fogok játszani, csak azt mondta, szüksége van rám a csapatában. Én pedig tudtam, hogy kemény munkával kivívom majd a helyemet, és most, a Lynxnél is ez a célom

– tekintett előre is Juhász.

A center elmondta, büszke arra, amit eddig elért, most pedig annak fog alárendelni mindent, hogy gyerekkori álma valóra válását követően – azaz hogy bekerült a WNBA-be – megragadjon a profik között.

„Az itteni veteránok nyugtattak, hogy ne stresszeljünk. Negyven meccs van a szezonban, ami sok, ehhez képest a háromhetes felkészülés kevés, hiszen sok új dolgot, szisztémát kell elsajátítani. Ha nem tudok megragadni Minnesotában, a többi csapatnak lesz lehetősége szerződtetni, így itt nincs meg az a biztonság, mint Európában, ha valahova odaigazolsz” – fogalmazott Juhász.

A kosaras elmondta, a célja, hogy megragadjon a Lynxnél, és ha ez sikerül, szeretné bajnoki címhez segíteni a csapatot. Megjegyezte, az első szezonjában biztosan nem az lesz a lényeg, hogy mennyi percet játszik vagy hány pontot szerez, inkább szeretne minél többet tanulni a veteránoktól, és amennyi lehetőséget kap, abban szeretné megmutatni, mit tud.

A jövőben az európai bajnokságok élveznek majd prioritást, természetesen szeretnék ott is játszani, de ezzel kapcsolatban még nincs semmi konkrétum, hiszen jelenleg mindenhol a rájátszás zajlik. Vélhetően a következő hetekben megkezdődnek majd az ezzel kapcsolatos beszélgetések is, és majd el kell döntenem, hol szeretnék játszani. Fontos, hogy olyan csapatba kerüljek, ahol tudok fejlődni, semmi nincs kizárva, Magyarország is benne van a fejemben

– mondta Juhász.

A nyáron Európa-bajnokságon szereplő női válogatottal kapcsolatban kifejtette: Székely Norbert szövetségi kapitánnyal eddig egyszer beszélt, de abban maradtak, ha kiderül, hogy alakul a sorsa a WNBA-ben, akkor folytatják majd az egyeztetéseket.

Sok múlik azon, hogy be tudok-e kerülni a Lynx keretébe, utána érdemes beszélni arról, hogy elengednek-e a válogatottba. Nekem ugyanakkor nagyon fontos a nemzeti csapat, így ha lehetne olyan megoldást találni, hogy a szezon közben mehetek, akkor mindenképp össze fogjuk hozni. A következő hetekben ez a kérdés is eldőlhet

– zárta Juhász Dorka.

(MTI)