Az NKA Universitas Pécs férfi és női kosarasai is megnyerték a szombati mérkőzésüket: előbbiek Debrecenben bravúros győzelmet arattak, utóbbiak pedig hozták a kötelezőt Sopronban, a Darazsak vendégeként.
Nagyon nehéz feladat várt a pécsi fiúkra Debrecenben, hiszen a tabella ötödik helyezettjéhez látogattak. Jó hír volt, hogy bemutatkozhatott az új amerikai légiós, Darnell Brodie, aki a kezdőben kapott helyet, és nem is lacafacázott, a negyedik percben már be is dobta az első dupláját pécsi színekben. Persze mindez mit sem ért volna, ha az egész csapat nem teszi oda magát a DEAC otthonában, de ezúttal tényleg mindenkinek helyén volt a szíve! Az első félidő még kiegyenlített csatát hozott, így a nagyszünetben 36-34 volt az állás, a folytatásban azonban már egyértelműen a hatalmasat küzdő vendégek akarata érvényesült. Durmóék magasan megnyerték a lepattanópárharcot (32, ill. 48), és a védekezésüket dicséri, hogy hazai pályán 68 ponton tartották a DEAC-ot – miközben ők eljutottak majdnem nyolcvanig (78).
A pécsi srácoknak ez volt a tizedik győzelmük az alapszakaszban.
DEAC–NKA Universitas Pécs 68-78 (23-19, 13-15, 16-24, 16-20)
Férfi kosárlabda NB I. A csoport, 21. forduló. Vezette: Györfy Rúben, Söjtöry Tamás, Rácz Zsolt. DEAC: Pongó Má. 11/9, Anderson 14/12, Drenovac 9/3, Williamson 11/6, Osztojics 19. Csere: Mócsán 2, Kovács A. 2, Hőgye. Vezetőedző: Andjelko Mandics. NKA Universitas Pécs: Nikolics 7/3, Durham 20/6, Durmo 17/9, Meleg 15/9, Brodie 11. Csere: Kerpel-Fronius 6/3, Brbaklics, Scherer 2. Vezetőedző: Bojan Szalatics.
Kötelező győzelem elé nézett a pécsi női kosárlabdacsapat a Darazsak Sportakadémia vendégeként, de azért tegyük hozzá rögtön, semmit sem adnak ingyen, főleg úgy nem, hogy Zseljko Djokics együttese múlt szombaton még rangadót játszott a DVTK ellen, aztán szerdán Székesfehérváron játszott, most pedig Sopronba utazott, ami nincs a szomszédban. Az első negyedben döcögött is a szekér, a következő kettőben azonban kijött a két csapat közötti különbség, és el is dőlt a meccs: végül 101-69-re nyert az NKA Universitas Pécs.
Darazsak Sportakadémia–NKA Universitas Pécs 69-101 (20-20, 15-25, 9-31, 25-25)
Női kosárlabda NB I. A csoport, 20. forduló. Vezette: Nepp László, Gruber Nikolett, Földesi Marcell. Darazsak Sportakadémia: Bagó-Kovács G. 14/12 , Völgyi 8/6, Horváth B. 9, Toman D. 8/3, Sinka-Pálinkás 12/12. Csere: Csaplár-Nagy 8, Gergő J. 5, Szikszai 5/3. Vezetőedző: Szrdjan Radulovics. NKA Universitas Pécs: Romeo 10/6, Held 16/15, Zsebe-Weninger 8, Olawuyi 15/3, Reisingerová 11. Csere: Tóth O. 12/3, Török 18, Halmágyi Ki. 6/6, Kiss A. 5, Gréts. Vezetőedző: Zseljko Djokics.