Erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható, emellett fátyolfelhők is lesznek felettünk. Záporok, zivatarok nagy számban főként a középső harmadban várhatóak, melyeket elsősorban felhőszakadás, illetve erős, néhol viharos széllökés kísérhet. Az északias szél zivataroktól függetlenül egyre többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 34 fok között alakul. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Szokatlan, innovatív szolgáltatással jelentkezett a közelmúltban az egyik legismertebb pécsi futó, Bene Barnabás: ingyenes tippekkel, tanácsokkal, edzéstervekkel látja el a sportág szerelmeseit, sőt, hamarosan indul a hangos edzésprogram is!
A versenyzést néhány éve, 2016 nyarán, 30 éves korában abbahagyta, előtte azonban évekig jobbnál jobb eredményeket ért el pécsi színekben. Négyszer nyert Európa-bajnokságot (háromszor mezeifutásban, egyszer pedig 5000 méteren), többszörös magyar bajnok, országos csúcstartó.
– mesélte a Pécs Aktuálnak Bene Barnabás.
Ebben az időszakban a sport helyett a civil élet felé fordult, az ingatlanértékesítés terén szép sikereket ért el, hamar saját céget alapított, amely értékesítéssel, befektetéssel és felújítással foglalkozik. A futástól azonban nem akart teljesen eltávolodni, s a közelmúltban megvalósította azt az ötletét, amely egyébként már jóval korábban megfogalmazódott – még akkor, amikor utcai versenyeken indult, és ez jelentette a bevételi forrást számára.
Ennél azonban nem állt meg a projekt, amely hamarosan új lehetőséggel bővül! Nemsokára ugyanis elérhető lesz a hangos edzésprogram is, ami biztosan nagy segítséget nyújt kezdőknek, haladóknak és félprofiknak egyaránt.
Aki tehát egy profi segítségét akarja igénybe venni, Bene Barnabás segítségével megteheti – innentől kezdve tényleg csak fel kell venni a cipőt, és irány a pálya!