
Nagyon rosszul kezdte a szezont a HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapata, amely már négy bajnokit lejátszott, ennek ellenére nulla pont áll a neve mellett. A kék-fehérek tegnap Kazincbarcikán kaptak ki, a vereség után Czuczi Mátyás vezetőedző felajánlotta a lemondását, amit a klub vezetősége elfogadott.
Senki sem ilyen kezdést várt a kozármislenyi srácoktól. A kék-fehérek az előző szezont az előkelő negyedik helyen zárták, ebből kiindulva mindenki úgy számolt, hogy az új idényben is jól fognak muzsikálni. Lehet, hogy később így lesz, de a bajnokság eddigi szakaszában nagyon nem ment a szekér. A HR-Rent Kozármisleny eddig négy meccsen van túl, és mind a négyet elbukta, ami még úgy is nagyon rosszul fest, ha hozzátesszük, hogy mindannyiszor idegenben lépett pályára – a gyepszőnyeg cseréje miatt nem tudott eddig egyszer sem otthon, a Feleki Attila Sportközpontban játszani. A nulla pont, a 2-10-es gólkülönbség és az ezzel járó utolsó hely önmagáért beszél, a kazincbarcikai vereség után pedig Czuczi Mátyás vezetőedző felajánlotta a lemondását, amit a klub vezetősége elfogadott.
– Nyilván az eredményeink sem fényesek, de elsősorban nem a négy vereség miatt fogadtuk el Czuczi Mátyás lemondását – fogalmazott lapunknak a klubigazgató, Magyar Márk. – A szakmai stábon belüli összhang megbomlott, és nem láttuk, hogy erre rövid távon megoldást tudnánk találni. Nagyon nehéz számunkra ez az idénykezdet, hiszen sok változás volt a keretben, emellett pedig mind a négy meccsünket idegenben játszottuk le. A kazincbarcikai bajnoki után Czuczi Mátyás bejött az öltözőbe elköszönni, ekkor megköszöntem a csapatért végzett munkáját, mert pontosan tudom, mennyi időt, energiát tett bele: ő volt az, akivel este tízkor is nyugodtan lehetett beszélgetni taktikáról, igazolásokról, a csapatot érintő dolgokról.
Egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz új vezetőedzője a HR-Rent Kozármislenynek, de az biztos, hogy nem sietik el a döntést. A szakmai stábbal abban maradtak, hogy a jövő heti felkészülést a Wittrédi Dávid, Loch Krisztián, Volcsányi Csaba, Kőnig Bálint, Végi Jenő ötös viszi végig. Miután a klub kiváló kapcsolatot ápol az MTK-val, együttműködési megállapodás köti össze őket, több fővárosi fiatal is a keret tagja, így ebben a helyzetben az MTK szakmai vezetőinek véleményét is meg fogják hallgatni.
Az előző szezon után egyébiránt valószínűleg nagyon kevesen gondolták volna, hogy ilyen rövid ideig tart majd a fiatal szakember, Czuczi Mátyás mislenyi munkája. Az év elején kezdte meg a munkát a kék-fehéreknél, miután távozott Pinezits Máté, és a tizedik helyről a negyedikig vitte fel az együttest – szenzációs volt ez a tavasz!
A folytatást sajnos ismerjük, kár érte, hogy így alakult.



















