Címlap Sport Totális baran...

Totális baranyai sikerek a futballpályákon!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy gólt rúgott „csak” a PMFC és a Szentlőrinc labdarúgócsapata is, de ez pont elég volt ahhoz, hogy mindkettő begyűjtse a három pontot. A HR-Rent Kozármisleny is győzelmet ünnepelhetett.

Nagyon sokaknak szimpatikus az, ami az utóbbi években a szentlőrinci futballban történik: kis pénzből csinálnak nagy focit. Az NB II-es csapat most újabb szép skalpot gyűjtött be, hiszen legyűrte a meccs előtt a dobogó harmadik helyén álló, tavasszal még veretlen Szeged-Csanád Grosics Akadémiát. Nagy csatát vívott egymással a két együttes, a szurkolók pedig a lelátón a hideggel vívtak ádáz harcot – nem volt túl kellemes az időjárás. Szerencsére a pályán történtek azért felmelegítették a drukkerek szívét, a házigazdák ugyanis nagyon jó teljesítményt nyújtottak, és Harsányi büntetőjének köszönhetően megszerezték a három pontot. A vendégeknél csereként lépett pályára a pécsi Csoboth Kevin, aki korábban éveket töltött a Benficánál, majd Fehérváron szeretett volna bizonyítani, ám miután erre nem adtak esélyt, most Szegeden próbál formába lendülni.

Nagyon jó passzban van a másik NB II-es baranyai csapat, a PMFC is! A pécsiek ezúttal a Csákvár vendégei voltak, s egy küzdelmes meccs végén kicsikarták a győzelmet. A gól nélküli első félidőt követően a második elején Futó Zsombor szerzett vezetést a piros-feketéknek, akik aztán hősiesen tartották az előnyüket – a PMFC ezzel a sikerrel feljött a hetedik helyre.

Egy osztállyal lejjebb, az NB III-ban a HR-Rent Kozármisleny hazai pályán játszott, és folytatta kiváló szereplését. A mislenyiek semmit sem bíztak a véletlenre, már a meccs elején megszerezték a vezetést a Honvéd ellen, a szünet után pedig lőttek még két gólt, így magabiztosan nyertek.

Eredmények: Szentlőrinc–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-0 (gólszerző: Harsányi 34. perc, 11-esből), Csákvár–PMFC 0-1 (gólszerző: Futó 54. perc), HR-Rent Kozármisleny–Budapest Honvéd MFA II. 3-0 (gólszerzők: Kirchner 6., Hampuk 49., Szabó D. 82.).