Furcsa sport a vízilabda: nem minden lényeges történést lehet látni belőle. Bár a felszín felett, jól láthatóan zajlik a játék sava-borsa, ott születnek a nagy gólok, a pazar védések, ugyanakkor a víz alatt is meghatározó mozzanatokat produkálnak a játékosok – gyakran a bírók is csak sejtik, hogy mi játszódhatott le a mélyben. Egy pécsi fotós, Róka Róbert anno megörökítette a férfi pólósokat a „piszkos meló” közben.
Szokták mondani, hogy nagyon kemény sport a vízipóló. Nem elég, hogy sokáig a felszínen kell maradni, úszni kell ezerrel és bírni szuflával, a ránk csimpaszkodó ellenféllel is meg kell küzdeni. Olykor bizony fontosabb (és piszkosabb) dolgok történnek a mélyben, a felszín alatt, mint fölötte.
Persze csak sejtjük, hogy mi zajlik lent, látni ugyanis nem lehet. Egészen addig, amíg egy fotós le nem megy a víz alá, és nem hozza fel nekünk képeken a történéseket. Róka Róbert, a víz alatti fotózás szerelmese annak idején megtette, „lekapta” a PVSK-Füszért férfi vízilabdacsapatát egy edzésen.
„Érdekes kihívás volt számomra, hogyan lehet ezt a rendkívül férfias sportot úgy megörökíteni víz alatt, hogy a képeken a csapat tagjainak dinamizmusa, másrészt a női szemeket gyönyörködtető izomzat is megjelenítődjön” – fogalmazott Róka Róbert.
A kiváló fotók a bizonyítékai annak, hogy megoldotta a nehéz feladatot, megbirkózott a kihívással. S ha már az internetnek köszönhetően ismét előkeveredtek az ominózus képek, megkértük De Blasio Domenicót, a csapat akkori kapitányát, aki jelenleg szakosztályvezetőként irányítja a klubot, hogy árulja már el, mi minden zajlik a víz alatt, s felkészítik-e a játékosokat a felszín alatti csibészségekre!
– Először is annyit, hogy óriási élmény volt számunkra az a fotózás! Bár nyilván csak bohóckodtunk egymással, utólag visszanézve azért látszott, hogy már ilyenkor is dolgoznak az izmok. Hát még milyen lehet ez egy éles meccs közben! – fogalmazott a Pécs Aktuálnak Doma. – Természetesen megvannak a megfelelő víz alatti technikák, amit el kell sajátítaniuk a játékosoknak. Bár a nadrág megfogása egyébként szabálytalan, azért elég sokan belekapaszkodnak, ami bizony rendesen akadályozza az embert a mozgásban. Ha tudjuk, hogy van olyan játékos az ellenfélnél, aki ezt előszeretettel gyakorolja, akkor egy-egy ilyen esetnél igyekszünk feldugni a fenekünket a víz fölé, hogy a bíró láthassa, mi történik. És persze azt is meg kell tanulni, hogyan ne maradjon ott az ujjad, a kezed, és ne szenvedj sérülést, ha te fogod meg az ellenfél nadrágját, de ő rutinosan csinál egy 360 fokos fordulatot… Ilyenkor ugyanis könnyen ottmarad az ember ujja…
Bár kétségtelenül vannak víz alatti trükkök, Doma szerint nem annyira durva a helyzet a mélyben, mint ahogy azt elképzeljük: „Sok mindent, ütést-rúgást tompít a víz”.
Talán jobb is, ha ezeket az akciókat nem igazán látjuk.
Fotók: Róka Róbert





















