Véber György annak idején a PMFC-nél is kitett magáért
Címlap Sport Véber Gyuri k...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb elképesztő videófelvétel látott napvilágot a korábbi kiváló újpesti futballista, a jó ideje edzősködő Véber György kapcsán. A 2014-ben rövid ideig a PMFC-t is irányító szakember ezúttal a saját U19-es csapatának egyik tagját szidta – alpári módon.

Amikor Véber György Pécsett edzősködött, hamar kiderült, hogy hatalmas sztorizós, kifejezetten jó dumája van. Az Újpest korábbi kiválósága remekül anekdotázott – más kérdés, hogy a pályán meg nem igazán ment a csapatnak, így aztán sokáig nem élvezhettem a történeteit.

Persze a rövid pécsi szerepvállalása alatt sem hazudtolta meg önmagát, s volt olyan mérkőzés, amely nem a játék és az eredmény miatt maradt emlékezetes, és maradt fent az utókornak, hanem Véber domborítása miatt. A PMFC-Matias–Videoton meccsen a közvetítés során kristálytisztán lehetett hallani, ahogy saját játékosait minősíti, többek között így:

„Hogy nem tudtok, a k..va istenit, egy jó döntést hozni, b….meg! NB II-es futballisták, a f…omat már!”

Íme egy kis Véber-összes, benne 0:56-tól az ominózus kifakadás a PMFC-Matias–Videoton meccsen:

Hogy ezek a nyilván nevelő célzatú, inspiráló, jobb teljesítményre serkentő gondolatok nem értek célba Pécsett, azt jelzi, hogy Véber munkáját hamar megköszönték. Jelenleg az Újpest U19-es csapatát irányítja az immár 53 éves tréner, aki nemrég nagyon kifakadt az MTK elleni mérkőzésen – a szólamról az egyik szülő videót készített. Az egyik játékosát, bizonyos Goldit vette célkeresztbe – hogy mit érezhetett a fiatal sportoló, amikor meghallotta edzője minősíthetetlen, trágár mondatait, azt el tudjuk képzelni. Jobban biztosan nem futballozott.

„K..va életbe, előzd már meg, kerüld ki körbe, b….meg! Beleül az öledbe! Ez nem igaz, hogy nem jössz rá, egy hónapja ugatom! Bravó, Goldi! Egyszerűbb, ha rúgsz egy öngólt minden meccsen. Buta f.sz! B……ájba az összes a k..va anyját! Neked eszed annyi van b….meg, mint annak a bábunak ott, vitted ki a raktárba, b….meg! A f.szomba kerültök ti ide, b….meg, Újpestre, ilyen tudással. Vak g.cik gyülekezete, b….meg! Goldballba, meg ott kéne a f.szomba tudja, hol lennetek. Falutokba, b….meg… Senkiháziak…”