Nincs mit szépíteni, Franciaországban nem volt esélyük Kiss Virágéknak a győzelemre (Fotó: fiba.basketball)
Címlap Sport Véget ért az ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A múlt héten hazai pályán elszenvedett vereség után már sejteni lehetett, hogy mi lesz a párharc vége: az Európa Kupa nyolcaddöntőjének második mérkőzésén az NKA Universitas PEAC kikapott Franciaországban, s ezzel búcsúzott a sorozattól.

Nem sok jót ígért, hogy a pécsi lányok a múlt héten nyolc ponttal, 74-66-ra kikaptak a Nemzeti Kosárlabda Akadémián a francia bajnokság éllovasától. A Villeneuve d’Ascq ugyan nem tűnt verhetetlennek ezen a meccsen, de látszott, hogy nagyon erős együttes – erősebb, mint a pécsi. Ha ez nem lett volna elég, az NKA Universitas PEAC szerződést bontott az egyik amerikai légiósával, Cierra Burdickkel, aki így már el sem utazott Franciaországba, vagyis szűkültek a rotációs lehetőségek.

Ennek ellenére a pécsi lányok úgy utaztak el, hogy megpróbálnak csodát tenni. Nem sikerült. A házigazdák úgy kezdtek, ahogy ilyenkor kezdeni kell, rögtön a mérkőzés elején csináltak egy 11-0-s etapot, s ezzel gyakorlatilag el is döntöttek mindent. A folytatás merő formaság volt csupán, nem volt mese, le kellett játszani a hátralévő több mint három negyedet – végül magabiztos francia sikerül született, így a Villeneuve d’Ascq került a legjobb nyolc közé.

A pécsi lányok minden dicséretet megérdemelnek az Európa Kupában nyújtott teljesítményükért, hiszen megnyerték a csoportjukat, utána a kieséses szakaszban is sikerrel vettek egy akadályt, s csak a francia bajnokság éllovasa, vagyis egy nagyon erős együttes tudta őket megállítani.

Villeneuve d’Ascq LM–NKA Universitas PEAC 74-44 (13-7, 19-12, 33-11, 9-14)
Nőikosárlabda Európa Kupa, nyolcaddöntő, második mérkőzés. Villeneuve d’Ascq, 2061 néző. Vezette: Sonia Teixeira (portugál), Nikola Bejat (norvég), Goran Grbic (szlovén). Villeneuve d’Ascq LM: Heriaud 2, Smalls 7, Diaby 8, Burke 16/3, Salaun 10/3. Csere: Abraham 3/3, Djekoundade 5/3, Pavrette, Hirsch 13/3, Cisse, Abdelkader 10/3, Diallo. Vezetőedző: Kevin Jean-Pierre Fauchois. NKA Universitas PEAC: Katanic 7/3, Wentzel 4, Calhoun 5/3, Simon Zs. 12/6, Kiss V. 5. Csere: Szücs R. 2, Sanchez 9/6, Laczkó, Kaszás-Pap. Vezetőedző: Jovan Gorec.